Ha ezt Lázár János megtudja, lemond, de minimum elszégyelli magát

Offshore-terminátorok és egzotikus nevű külföldi ingatlantulajdonosok kedvében jár a kormány szabályalkotási gyakorlata.

Egy Lázár János idézettel kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője: a pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk.
 
Mint ismert, június 8-án Lázár János is elmondta a maga őszödi beszédét egy szekszárdi fórumon. Azon meglepetésének is hangot adott, hogy egy adott építési szabályzat megváltoztatása mögött két külföldi cég lobbi ereje áll.
 
Szűzies ártatlanságában az is újdonságként hatott számára - fogalmazott a jobbikos politikus -, hogy az Országgyűlés olyan törvényeket alkot, amelyek mögött egyéni, magánérdekek húzódnak meg. Erről így vall Lázár János: nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabálytömeg, amiben élünk, az véletlenül jött létre. Én azt tanultam meg egy év alatt, amióta miniszter vagyok, hogy ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik a saját maguk szempontjait.

Ki gondolta volna? - alig palástolta hitetlenkedését Hegedűs Lorántné

Attól tartok - fogalmazott -, hogy ez a tendencia mindenki számára egyértelmű volt, csak Lázár János élt közöttünk eddig boldog tudatlanságban.
 
A nemzeti ellenzék politikusa ezután azon tűnődött, hogy mit tenne akkor Lázár János, ha kiderülne, hogy a Normafa-törvényből egyedül az offshore-ingatlantulajdonosoknak származik jelentős haszna? S vajon abban az esetben mitévő lenne, ha bebizonyosodna számára, hogy a városligeti építési szabályzat és az örökségvédelmi törvény - többek közt - azt a célt szolgálja, hogy Andy Vajna kaszinót nyithasson a Vajdahunyad várában.
 
Mindezeken túl egy másik fontos építési ügyre, az Országgyűlésnek már benyújtott Duna-parti szabályozásra is felhívta a figyelmet Hegedűs Lorántné.
 
Ennek értelmében a szabályozást kiterjesztik a parttól távolabb található ingatlanokra is. Ez persze csak annak tükrében sokat mondó, ha megvizsgáljuk, kiknek, milyen érdekcsoportoknak származik ebből előnye.
Ofer Hava: a 360 fok Budapest projekt tulajdonosa; ez az ingatlanfejlesztés a teljes újpesti Duna-parti sávot magában foglalja.
 
Ehud Amir: a Fóka-öböl és a Marina-part tulajdonosa.
 
Yuli Ofer, Mordechay Zisser, Jakob Engel: övék az Álomsziget-projekt, azaz a Hajógyári sziget a Vizoviczki László korszak után.
 
Noah Milton Steinberg: a tulajdonában áll a Wing Rt., amely korábban a Wallis Ingatlanon keresztül Bajnai Gordoné volt, a Grupo Milton, illetve a Market Építő Zrt. Másképp fogalmazva, az észak-csepeli szigetcsúcs és a szomszédos területek.
Hegedűs Lorántné aláhúzta: ezek mind-mind olyan ingatlantulajdonosok, akiknek az érdekében valósul meg ez a Duna-parti ingatlanszabályozás.
 
Ha ez a sok minden Lázár János előtt is bebizonyosodna, akkor elsüllyedne szégyenében, feladná magát a rendőrségen, vagy lemondana a posztjáról?
 
A Jobbik ezt a sorrendet javasolja a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.