Ha nem lépünk, elfogyunk

A Magyarországot sújtó demográfiai válság nem vicc, még akkor sem, ha olykor felháborodva seprik vörös szőnyeg alá a tényeket.

A ország gazdasági helyzete és a társadalmi trendek miatt lényegesen kevesebb gyermek születik évente, mint amennyi halálozás történik. E fogyás mellett pedig érdemes azt is megjegyezni, hogy a klasszikus értelemben vett magyarság mutatói a cigány népsségre például nem vonatkoznak.

Novák Előd, a Rikárdó-ügy miatt betámadott Jobbik-alelnök egyébként pénteken Facebookján közölte, hogy munkaértekezletet tartott Téglásy Imre "életvédővel", az Alfa Szövetség vezetőjével, akivel a terhességmegszakítások döbbenetes adatait elemezték.

Az abortusz témaköre nehéz és kényes kérdéseket vet fel, vakon állást foglalni barbárság is volna. Épp ezért ezt most nem is tesszük meg, de az alábbi statisztikákat azért megmutatnánk:

 

A terhességmegszakítások száma ugyan csökkent, mindmáig évi több mint 30 ezer magyar ember születése marad el. Ha ezt összevetjük azzal a minden szempontból ijesztő ténnyel, miszerint a magyar lakosság száma már több mint százezerrel zuhant tízmillió alá, még nagyobb a baj.