Megint menekült Eger fideszes polgármestere

Megint menekült Eger fideszes polgármestere

A pártállam híve ön is, polgármester úr? – tette fel a kérdést Eger fideszes polgármesterének, Habis Lászlónak az N1TV stábja, de a politikus ezúttal is egyre növekvő fizikai távolságával alkotott véleményt.

Az N1TV egy, az egriugyek.hu-ra felkerült hangfelvétel miatt volt kíváncsi a fideszes polgármester véleményére. Ezen Oroján Sándor, az egri Fidesz-szervezet ügyvezető alelnöke többek között arról beszél, hogy

"Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!"

Az elmondottakból egy olyan világkép bontakozik aki, aminek a lényege az, hogy aki nem a NER tagja, a veszélyt jelent.

„Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé válik."

– mondja.

Egerben azonban nem csak a pártállami lét felé kacsingatnak a kormánypárti politikusok, hanem anyagi biztonságukról is gondoskodnak. Mint nemrég kiderült, 1,1 milliárd forint hiányzik a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány kasszájából, a keretből egri és Heves megyei fideszes önkormányzati képviselők és hozzátartozóik kaptak esetenként 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ingatlanvásárlásra, vagy cégeik fejlesztésére.

Az alapítvány büdzséjéből eltűnt összeg miatt jelenleg is folyik a nyomozás, de Habis László ezzel kapcsolatban sem volt képben, amikor az N1TV megkérdezte arról, mi történt a többek között általa létrehozott alapítvány pénzével: