Habony Árpád a mellékzsebéből kifizethetné a kistelepülések vezetőinek illetményemelését?

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján bírálta azokat a kormánypárti nyilatkozatokat, miszerint azért húzódott a bérrendezés, mert nem találtak rá forrást a költségvetésben.

Jelezte, hogy ő maga legalább 20 felesleges tételt tudott volna mondani a büdzsében a fedezethez. Szerinte az a korábbi javaslat, amely a települések saját bevétele terhére oldotta volna meg a béremelést, botrányosan rossz volt. Már akkor azt javasolták, hogy a központi költségvetés terhére valósítsák meg az intézkedést - idézte fel a jobbikos politikus.

Hegedűs Lorántné kifogásolta, hogy azt a felvetésüket nem fogadták meg, miszerint az önálló hivatallal nem rendelkező kistelepülések vezetői annyi fizetést kapjanak, mintha a hivatalt finanszírozná az állam. Hiányolta a költségvetési törvény módosítását, amely garancia lett volna az emelésre.