„Hány miskolci nyugdíjast tett tönkre eddig a Fidesz?”

A Jobbik szerint miskolci nyugdíjasok tömegeit tett tönkre a Fidesz, most pedig kiszúrják a szemüket néhány ingyen koncerttel.

„Kriza Ákos csapata azzal vádolja a Jobbikot, hogy megalázzuk a nyugdíjasokat, csak mert kimondjuk az igazat. Kimondjuk azt, hogy a Fidesz egyetlen célja a Salkaházi-programmal az időskorúak megvásárlása. A kormánypárt az elmúlt években nyugdíjasok tömegeit tette tönkre Miskolcon is, és most azt hiszik, néhány ingyen koncerttel meg évi 10 ezer forinttal feledtethetik mindezt.

A Fidesz ennél jóval többel tartozik azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a gyermekeit a megalázó bérekkel elüldözték Miskolcról, akiknek az egészségét tönkretették a több éves várólistákkal, a Diósgyőri és a Semmelweis Kórház leépítésével, akiket kisemmiztek a Quaestor-botránnyal, akiknek elvették a magánnyugdíjpénztári megtakarítását, akiket január 1-től építményadóval akarnak sújtani, ha nem tartják karban lyukói telküket, vagy akiket a Fidesz halálukig akar dolgoztatni, mert férfiként nem mehetnek nyugdíjba 40 év munka után.

Sokaknak tartozik nagyon sokkal a Fidesz. A Salkaházi-program csak álarc, ami mögött egy olyan városvezetés rejtőzik, amely nemrég egy 77 éves magyar néninek 3 napot adott arra a számozott utcákban, hogy összeszedje mások szemetét a portájáról, különben kilakoltatják. 77 évesen! Kik alázzák meg a nyugdíjasokat?”