Három tonna ürülékkel borították be a moldovai kormánypárt székházát

A vasárnap esti órákban egy szippantós autó hajtott neki a kormányzó Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) székházának, majd tartalmát az épület elé ürítette. Így mintegy 
3 tonna szar borította el a bejáratot. 
Az autó sofőrje és társa ellen vádat emeltek "huliganizmus" miatt.
 
 
Európa egyik legszegényebb országa most éli meg a maga őszödi botrányát, miután kiderült, hogy a tavaly novemberi választások előtt
1,5 milliárd dollár tűnt el három moldovai bankból. 
Ez az éves nemzeti össztermék több mint 10%-a. 
 
A 2014-es voksolást egyébként a liberális demokraták nyerték, akik már 2009 óta vezetik az országot. Azóta azonban kínos botrányok sorozata rázta meg a pártot. Júniusban lemondásra kényszerült Chiril Gaburici miniszterelnök, miután kiderült, hogy hamis volt az érettségije. A bank-botrány pedig végképp aláásni látszik az egyébként is törékeny parlamenti többségben levő kormánypártok tekintélyét. A koalíciót három "Nyugat-barátnak" elkönyvelt, az uniós csatlakozást célként kitűző párt alkotja, közülük legerősebb a PLDM. 
 
A tiltakozások élére így nem meglepő módon az orosz-barát erők álltak. Szeptember elején mintegy negyvenezer ember tüntetett a kormány ellen Chisinauban. Azóta is egymást érik a demonstrációk. Hétfőn a Mi Pártunk nevű formáció szimpatizánsai több tucat autóval zárták le a főváros legforgalmasabb útját követelve a kormány lemondását. 
 
Az viszont biztos, hogy a legötletesebb protestálási módszert a szippantós autó vezetője választotta. A felvételt nézve csak az hagy az emberben némi keserű szájízt, hogy 
ez nekünk hogy a fenébe nem jutott eszünkbe 2006-ban?