Háromszintes házat döntött romba egy pokolgép Törökországban

Az autóba rejtett pokolgépet egy rendőrőrs előtt hozták működésbe.

A detonáció szinte teljesen romba döntötte a három szintes épületet, legalább

kilenc embert megölve és több mint 60 embert megsebesítve.

A török Anadolu hírügynökség szerint a merénylet mögött a Kurd Munkáspárt, szélsőbaloldali-nacionalista terrorszervezet áll.

Cizre Sirnak tartományban helyezkedik el, amely Irakkal és Szíriával is határos. A régióban hosszú hónapok óta tombol az erőszak, miután a tavalyi esztendőben összeomlott a kurd-török megbékélési folyamat. A PKK több terrorcselekményt is elkövetett már a városban, amire a hatóságok sokszor a civileket sem kímélő kemény megtorlással válaszoltak. Cizre egy időre a PKK ellenőrzése alá került, 2015-ben szabályos nyolcnapos ostrommal tudta csak visszafoglalni a hadsereg. A városban  mintegy százezer ember él, többségük kurd nemzetiségű.

A mostani támadás válasz is lehet a török hadsereg szerdai akciójára, amelynek keretében tankok és más szárazföldi egységek hatoltak be Szíriába. Elemzők szerint Ankara célja ezzel a nyilvánosan hangoztatott Iszlám Állam elleni harcon túl a szíriai kurd felkelők (YPG) meggyengítése. Ez azért is fontos lehet, mert

így elvághatják azokat az utánpótlási vonalakat,

amelyeken keresztül az YPG támogatja szövetségesét, a PKK-t.