A már lezárt ügyeket tartalmazó kimutatás szerint az idei első öt hónapjában a Magyarországon működő 6300 trafikra 26 rablás jutott, míg a hozzávetőleg 50 ezer, kisebb méretű, vagyis a rablók célpontjának számító egyéb bolt közül 625-ben volt rablótámadás.
A trafiktörvény életbelépése óta 142 dohányboltot raboltak ki
Korábban már írtun a tafikok rendszeres kirablásáról. Megkerestük ezzel kapcsolatban az ORFK sajtóosztályát. Válaszlevelükből kiderül, hogy 2013. július 1-je és 2015. április 24-e közötti időszakban a nemzeti dohányboltok vonatkozásában 142 rablás bűncselekmény vált ismertté. Hozzáteszik azt is, hogy ez az adat csupán tájékoztató jellegű, mert még sok eljárás folyamatban van. Az elmúlt 2 hónapban ez a szám természetesen tovább emelkedett.
Tehát, ha kiszámoljuk, akkor látható, hogy bő másfél év alatt 142 trafikot fosztottak ki. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 3 naponta történik egy ilyen rablás, ami annak figyelembevételével, hogy erőszakos bűncselekményekről van szó, nem mondható kevésnek.