Hende hazudott: miatta nem bontják le a szovjet emlékművet

Lelepleződött Hende Csaba hazugsága: egy éve azt ígérte, hogy minden lehető támogatást megad a kommunista emlékművek áthelyezéséhez, mégis miatta hiúsult meg a terv.

"A főváros szívében, a magyar szabadságról elnevezett téren áll még mindig a szovjet megszállóink önkényuralmi emlékműve, mely különösen abszurd, amióta a téren a másik megszállásunkat elítélő emlékművet felállították. A magyar-orosz hadisíregyezmény lehetőséget biztosít az emlékmű áthelyezésére, csak végre élni kellene ezzel" - emlékeztet a képviselő.

2004 óta rendszeresek a tiltakozások a kommunista obeliszk miatt. Novák Előd legutóbb Budaházy Györggyel és dr. Gaudi-Nagy Tamással együtt több nemzeti szervezet képviseletében megkereste Tarlós Istvánt, akinek kabinetfőnöke fogadta is őket. A főpolgármester az emlékmű eltávolítását célzó kezdeményezésre a kormányhoz fordult, amit Novák üdvözölt is az Országgyűlésben egy napirend utáni felszólalás keretében.

[video:https://youtu.be/eQZkYD9xwRI]

Hende Csaba válasza miatt azonban az ügy végül mégis sikertelenül zárult, illetve lényegében el sem indult, holott 2014 szeptemberében Sneider Tamás kérdésére Hende Csaba maga jelentette ki, hogy a minisztérium minden lehető támogatást megad az ilyen emlékművek áthelyezéséhez.

Hende viszont idén már azt írta Tarlós Istvánnak, hogy az ügy politikai természetű kérdés, egy ilyen kezdeményezés ugyanis orosz fél különleges érzékenységét és előre nehezen megjósolható reakcióját válthatja ki, ezért az emlékmű eltávolítása

nem szerepel napirenden,

a kormányzati álláspont pedig a jövőben valószínűleg nem is fog megváltozni.

"Ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölése érdekében most az új honvédelmi miniszterhez, Simicskó Istvánhoz fordultam egy írásbeli kérdéssel" - írja a Novák Előd.

A kérdésben kéri, hogy a Kormány kezdeményezze az Oroszországi Föderáció kormányánál az emlékműnek fontos állami érdekből való áthelyezését.

Mindez egyúttal nemzeti érdek is, és egyben a tér történelmi arculata visszaadásának előfeltétele. A szovjet emlékmű nem elmozdíthatatlan. Ilyen rendelkezés nincsen a hatályos hadisíregyezményben, vita tárgya nem lehet az áthelyezés szükségessége, hanem csupán az új helyszín megfelelősége. Az áthelyezés megegyezés esetén akár azonnal, egyébként a szándék bejelentésétől számított két év elteltével egyoldalúan is végrehajtható a 109/1996. (VII. 16.) Korm. rendelettel becikkelyezett magyar–orosz hadisíregyezmény 3. cikkének 3. pontja szerint. A hadisíregyezmény által megkövetelt kiemelt államérdek két okból is fennáll. Egyrészt a Kossuth tér és környéke eredeti arculatának helyreállításával megkezdődött a hivatalnoknegyed rekonstrukciója, minek keretében teljesen logikus, hogy a kiemelt jelentőségű Szabadság tér arculatát is helyre kell állítani. Továbbá közeledik 2016. október 23., az 1956-os szabadságharcunk 60. évfordulója. Erre az időpontra a szovjet emlékmű elbontásával/áthelyezésével kapcsolatos procedúrát le lehetne és kellene bonyolítani

- írja Novák Előd, majd hozzáteszi:

Ezeket a szempontokat az

orosz félnek is méltányolni kell, és úgy hisszük, méltányolni is fogja.

Segíthet ebben most az Európában kitüntetettnek számító, jó magyar–orosz viszony, és mert nekik sem érdekük ennek a két ország kapcsolatát megterhelő emlékműügynek a fenntartása.