Hideg a kávé, mikróban melegítik a kaját - megkezdődött a panaszkodó Breivik pere

A 77-szeres gyilkos tavaly pert indított a norvég állam ellen azt állítva, hogy sérültek emberi jogai, egy oslói bíróság pedig helyt adott Breivik panaszainak.
 
A fellebbviteli per kedden kezdődött és egészen jövő hét szerdáig tart.  A bíró, Oeystein Hermansen rögvest bántónak minősítette Breivik náci karlendítését - a férfi nem először lépett így tárgyalóterembe -, és felszólította őt arra, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen megnyilvánulásoktól. 
 
Breivik a börtönben három cellát használhat, futópadot, szobabiciklit, számítógépes játékokat kapott, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat.
 
Ő mindezek ellenére embertelen bánásmódra, kínzásra panaszkodik, túl gyakorinak tartja, hogy megmotozzák.
 
Panaszáradatának tavalyi tárgyalásán azt hangoztatta, hogy "emberségesebb lett volna őt lelőni, mintsem úgy bánni vele, mint egy állattal". Az "állati bánásmód" kapcsán egyebek közt a mikrohullámú sütőben melegített ételek minőségére utalt. Elviselhetetlennek tartotta azt is, hogy - mint kifogásolta -  gyakran hideg a kávéja, és hogy műanyag evőeszközökkel kényszerül étkezni. 
 
Breivik ugyan magánzárkában van, de látogatókat fogadhat, és a külvilággal is tarthat kapcsolatot. Utóbbi alól csak az olyan szélsőségesek a kivételek, akiket Breivik - úgymond - "ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne". A tömeggyilkos egyébként még a börtönben sem él teljes elszigeteltségben: tavalyelőtt karácsonykor például részt vehetett egy mézeskalácssütő versenyen.