Hihetetlen: az elnök pártja nyerte az egyiptomi választásokat

Csakúgy mint a másfél hónapig tartó voksolás októberi, első szakaszában, a hétfőn zárult kétnapos fordulóban is az "Szeretettel Egyiptomért" nevű választási koalíció győzedelmeskedett, amely így a decemberben összeülő törvényhozás 596 mandátumából máris 120-at magáénak tudhat. Az übercuki nevű párt egyébként 
az ország katonai diktátorának, Abdel Fatah asz-Sziszinek a támogatóit tömöríti.
A tábornok 2013 júliusában az országot káoszba taszító Muszlim Testvériség Mohamed Murszi vezette kormánya elleni népfelkelés közepette egy puccsal ragadta magához a hatalmat. Már 2014-re demokratikus választásokat ígért, ám a voksolásra csak idén ősszel-télen kerülhet sor. S, hogy-hogy nem,
a kormánypárt nyerte el az összes listás mandátumot.
 
 
Az "arab tavasz" egyik mintaországában tehát rövid úton sikerült felszámolni a demokráciát. Az is igaz ugyanakkor, hogy az országban azóta viszonylagos rend van, és a keresztények elleni erőszakcselekmények száma is radikálisan csökkent. 
 
 A mostani szakaszban a szavazók az ország 27 tartományából tizenháromban járulhattak az urnákhoz: Kairóban, a Nílus-delta déli, középső és keleti régióiban, valamint a Sínai-félszigeten. Felső-Egyiptomban és a Delta nyugati felén októberben voksoltak.
 
Az egyiptomi törvények értelmében a parlamenti mandátumokból 120-ért választási listák, 448-ért pedig egyéni, de nem feltétlenül független jelöltek versengtek. A maradék 28 helyet az államfő közvetlen jelöltjei kapják meg. A választásra alakult pártkoalíciók négy körzetre állíthattak fel listát, az egyéni indulók számára ugyanakkor 205 szavazókörzetet alakítottak ki.
 
A négy listás körzetben a győztes az elnyerhető - népsűrűségtől függően 14 vagy 45 - mandátum mindegyikét megkapta. Az egyéni jelöltek esetében ugyanakkor november 30-tól december 2-ig döntő fordulót tartanak azokban a körzetekben, amelyekben senki sem kapta meg a szavazatok 50 százalékát plusz egy szavazatot. Ez utóbbi a mostani szakaszban mindössze kilenc indulónak sikerült.
 
A Szeretettel Egyiptomért bevallott célja Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök hatáskörének kiszélesítése, akár a parlamenté rovására is. Többen előre jelezték, hogy ennek érdekében indítványozni fogják a tavaly januárban hatályba lépett alkotmány vonatkozó cikkeinek módosítását
 
Az emberek nagy része valószínűleg tisztában van azzal, hogy előre lezsírozott meccset néz, így inkább otthon marad.  Most valamivel többen mentek el szavazni, mint októberben; az akkori gyér részvételi arányt egyes források 22-re, mások 27-re becsülték, ám most is csupán a jogosultak 29,83 százaléka járult az urnákhoz.
 
A végleges eredményeket az egyéni körzetekben tartott döntő forduló után, december 4-én ismertetik.