Hivatalos: orosz szolgáltatón keresztül fenyegették meg a magyar iskolákat

Hivatalos: orosz szolgáltatón keresztül fenyegették meg a magyar iskolákat

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén a szolgálatok beszámoltak a titokzatos akció eddig megismert hátteréről.

A szakmai következtetések alapján a cél a zavarkeltés volt, és a mostani adatok alapján az iskolákat ért fenyegetések nem köthetők muszlim radikálisokhoz. A magyar hatóságok az ügy körülményeit jelenleg is vizsgálják. A polgári titkosszolgálatok közölték: nemzetközi együttműködés is zajlik az ügyben.

A tájékoztatás szerint a 292 magyar iskolát ért fenyegetések mindegyikét az orosz Yandex online szolgáltatón keresztül jutatták célba

- írja Facebook-bejegyzésében Sas Zoltán, a bizottság jobbikos elnöke.

Sas Zoltán tájékoztatása szerint a szolgálatok a szabadon elmondható témakörök között az alábbiakról is tájékoztatták a bizottságot:

„Ukrajna lejárató kampányt indított Magyarország és Magyarország miniszterelnöke ellen. Ez a folyamat már korábban is észlelhető volt, a szolgálatok jelezték is. A céljuk az, hogy a külföldi és a magyar média egyes szereplőinek segítségével, esetenként a fake news kategóriába tartozó összeállítások jelenjenek meg, és ezekkel rontsák hazánk nemzetközi érdekérvényesítő képességét a nemzetközi színtéren. A lejártó akcióra nem kevés pénzt és energiát áldoznak jelenleg is”.