Hétfőn tárgyal az UEFA a Honvéd óvásáról

Hétfőn tárgyal az UEFA a Honvéd óvásáról

Befogadta az UEFA a Honvéd óvását, amiről hétfőn tárgyal a szervezet etikai és fegyelmi bizottsága - írja honlapján a magyar futballcsapat. Az Európa Ligától 11-esekkel búcsúzó klub rögtön a Craiova ellen, botrányos körülmények között lejátszott csütörtöki EL-selejtező visszavágója után bejelentette, hogy megóvja a mérkőzést.

A 0-0-ra végződő meccsen a román szurkolók folyamatosan magyarellenes rigmusokat skandáltak és hanggránáttal dobták meg a játékvezetőt. Az ezután elrendelt kényszerszünet alatt a csendőrség gyakorlatilag megfenyegette a döntéshozókat: jelezték, ha félbeszakítják a meccset, nem tudják garantálni a csapatok és a bírók biztonságát.

A mérkőzést végül a negyedik játékvezetővel fejezték be, a tizenegyespárbajt a román csapat nyerte.