Az átláthatóság bajnokának átláthatatlan biznisze

Senki nem tudja kivel szerződött Hosszú Katinka.

Mikor márciusban Hosszú Katinka és Shane Tusup cégének, az Iron Corporation Kft.-nek úszásoktató részlege az Iron Aquatics megszerezte a jogot, hogy a 2017-es vizes világbajnokságra, óriási költségekből felépülő Duna Aréna tanmedencéjében tartsa Learn to Swim programját, a 24.hu közérdekű adatigényléssel fordult a Bp2017 Kft-hez, hogy kiderítse, 

milyen célra és mekkora összegről születtek ezek a szerződések.

Márcsak azért is, mert akkoriban kisebb botrány kerekedett abból, hogy míg az úszónő megkapta a használati jogot, addig a négyszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás úszóiskolájától ezt megtagadták.

Tanuljatok úszni az új Duna Arénában! Óriási öröm számomra, hogy megoszthatom Veletek a nagy hírt: márciusban elindul...

Közzétette: Katinka Hosszu – 2017. március 6.

A lap több helyen, még a kormánynál is próbálta kideríteni, hogy kivel köthették Hosszúék a szerződést, hiszen üzemeltetője nincs a Duna Arénának, továbbá arról is érdeklődtek mi a kabinet véleménye arról, hogy a közpénzből épült uszodát átláthatatlanul használják. 

Választ sehonnan nem kaptak, még azután sem, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatala szólította fel a Bp2017 Kft.-t az információk átadására.

A sportolónő klubjánál többször is próbáltak az ügy végére járni, ám válasz onnan sem érkezett, pedig még azt a kérdést is hozzáfűzték, hogy 

Hosszúék szerint mennyiben szolgálja a sportoló által is követelt átláthatóságot a hallgatás.

A lap még arra sem kapott választ senkitől, hogy ki volt egyáltalán az üzemeltetője a szerződéskötés időpontjában a sportlétesítménynek.

Egyetlen információt sikerült végül megszerezniük a Bp2017-től, akik arról tájékoztattak, hogy az Iron Corporation Kft-vel csupán egyetlen szerződést kötöttek, ahol ők vállalták 25 millió forint fizetését azért, hogy az úszónő a 17. FINA Világbajnokságot népszerűsítse.

Arról viszont, hogy ki, miért, mennyiért adta meg a lehetőséget az uszoda használatára az Iron Aquaticsnek, már fél éve nem lehet fényt deríteni, hiába kérdezik az átláthatóság bajnokát.