Hová tűnt a tűzifa-rezsicsökkentés?

Nagy lendülettel indult a tűzifa árának 10 százalékos csökkentése, ám úgy tűnik, a rezsidémon ellentámadásba lendült.

A bejelentés szerint tizedével csökkentették a tűzifa árát az állami erdészetekben. A sikerről szóló jelentések már három héttel később megérkeztek: a kormany.hu arról számolt be, hogy már ilyen rövid idő alatt is 26 ezer köbméter tűzifát értékesítettek az állami erdészeteknél a 10%-kal olcsóbb tűzifából, ez pedig átlagosan 20-30 ezer forint segítséget jelentett egy-egy családnak.

A háztartásonként igényelhető, legfeljebb 10 köbméter tűzifát még 2015. januárjában is ajánlgatták az állami erdészetek honlapjain.

A Népszabadság szeptemberben némileg szőrszálhasogató módon kritizálta a programot, megjegyezve, hogy a csökkentett árú tüzelőnél kötelező volt igénybe venni a szállítást azoknak is, akik egyébként ezt maguk is meg tudták volna oldani, emiatt lehet, hogy még többet kellett fizetniük. Felhívták ugyanakkor a figyelmet a KSH adataira is, melyek szerint 2014. októberében átlagosan egy fillérrel sem csökkent a tűzifa ára. A lap megkeresésére a földművelésügyi tárca közölte: "a kormány által meghirdetett tűzifarezsi-csökkentési akciónak kedvező fogadtatása volt a lakosság részéről. Ennek következtében több mint 130 millió forint maradt az igénylőknél."

Emellett párhuzamosan futott egy másik program is, ami a Belügyminisztériumhoz köthető: 3 milliárd forintos kerettel szociális programot hirdettek. A támogatás lényege, hogy az ötezer lakosnál kisebb települések önkormányzatai támogatást kapnak ahhoz, hogy a lakosság egy részének térítésmentesen adhassanak téli tüzelőt. Ezt a programot most is folytatta a kormány: 2015/16 telére összesen 2185 önkormányzatnak ítéltek meg szociális tüzelőanyagot.

Most akkor csökkent vagy nőtt?

Egy tűzifát vásárló olvasónk hívta fel rá a figyelmet, hogy egy fatelepen úgy tájékoztatták, "tűzifa-rezsicsökkentést a kormány megszüntette".

A legtöbb állami erdészet, vagy épp magántulajdonú fatelep - az interneten megtalálható adatok szerint - legolcsóbb terméke 14 - 21 ezer forint között található, ebben viszont nincs benne még a házhoz szállítás költsége. Jellemzően ott olcsóbb a fa, ahol sok van belőle, így például Zalában messze alacsonyabb az árak, mint például az Alföldön (a piacot alapvetően a 22 állami erdőgazdaság uralja, az ő áraikhoz képest a kisebb kereskedőknek sem éri meg nagyon fölé menni).
 
A korábbi évekhez képest a tűzifa ára kismértékben növekedett szinte minden erdőgazdaságnál. A rezsi kapcsán mindig nagyon informatív kormány.hu-n azonban szokatlanul nagy a csend, ezzel kapcsolatban 2014 év vége óta semmit nem lehet olvasni. Jellemző, hogy egy 2015 júliusi sajtótájékoztatón Fónagy János csak a gáz, a távhő és az áram árának csökkentéséről beszélt, a tűzifáról nem is esett szó, pedig alkalom lett volna rá: számos alkalommal nyilatkoztak a kormány szereplői a többi ágazatban végrehajtott csökkentésről, vagy épp arról, hogyan védi meg a kormány Brüsszellel szemben a rezsit és a magyar embereket.
 

Természetesen megkérdeztük a Földművelésügyi Minisztériumot, mit kell tudni a programról, van-e egyáltalán idén. A Minisztérium érdeklődésünkre annyit közölt,
 

"a Kormány rezsicsökkentési programja több termék esetében jelentős költségmegtakarítást tesz lehetővé a lakosság körében. A programba bevont termékkört és a kedvezmény mértékét a Kormány határozza meg. A rászorulók tűzifa ellátásában a Kormány által finanszírozott szociális tűzifa program jelent komoly segítséget. Az idei fűtési szezonban a szociális tűzifa program sikeres lebonyolításában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami erdészeti társaságok jelentős mértékben részt vesznek."
Igen ám, de mint fentebb láthattuk, a szociális tűzifa program nem azonos a tűzifarezsi-csökkentéssel, így ha a minisztérium válaszából indulunk ki, akkor 2015-16 fűtési szezonra egész egyszerűen "elfelejtődött" a program. Pedig az állami tulajdonú erdőgazdaságokból kiindulva az államnak itt lenne a leginkább lehetősége arra, hogy lenyomja az árakat.