Hozzák nyilvánosságra a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányát!

Mint ismert, a Fővárosi Közgyűlés képviselőinek úgy kellett dönteniük az olimpiai szándéknyilatkozat elfogadásáról, hogy nem ismerhették meg ezt a lényeges, a szakmai döntéshozatal szempontjából elengedhetetlen dokumentumot, csak az abból készült vezetői összefoglalót - írja közleményében Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője.

A Jobbik szerint abszurd, hogy egy fővárosi képviselőnek a sajtóból kell értesülnie a feladat- és hatáskörét érintő kiemelt dokumentumok tartalmáról, ezért kérjük, hogy haladéktalanul tegyék mindenki számára hozzáférhetővé a tanulmányt.

A párt felszólítja az illetékeseket, hogy hozzák nyilvánosságra: ténylegesen milyen költségei és kockázatai lennének a budapesti olimpiának, és azt is, mi a garancia arra, hogy Magyarország valóban profitálna a nemzetközi sportesemény megrendezéséből.