Pert indított a Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója Huth Gergely ellen

Pert indított a Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója Huth Gergely ellen

A Magyar Hang pedofíliával vádolt újságírója feljelentette Huth Gergelyt, a Pesti Srácok (PS) főszerkesztőjét, illetve a Vadhajtások egyik cikkével kapcsolatban is nyomozást kér

- írja a Telex, akinek György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője beszélt a részletekről.

Még december elején a Szájer-botrány apropóján Bayer Zsolt arról beszélt a Hír TV-n, hogy az egyik régi barátja és harcostársa két évtizeddel ezelőtt egy 12 órás autóúton bevallotta neki, hogy „homokos”, majd két év múlva „röhögve” azt is elmondta neki: azért szeret Thaiföldre járni, mert ott „kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

Bayer Zsolt mondataiból nem lehetett tudni, hogy kire gondolt, így gyorsan a "segítségére sietett" Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, aki cikkében körülírta, kiről lehet szó. Noha név szerint nem említette, azt írta, a Magyar Hang vezető újságírójáról lehet szó, aki korábban a Magyar Nemzetnél dolgozott, de „a G-nap után átállt”. Sőt, írásába egy Magyar Hang-cikket is linkelt, amelyet a lap vezető újságírója írt, ezt megnyitva bárki láthatta az illető nevét.

György Zsombor közölte, kollégája megtette a feljelentést Huth Gergely (és ismeretlen tettesek ellen), amit egyenesen Polt Péter legfőbb ügyésznek címzett.

A feljelentés szövege szerint a kifogásolt cikk alapján beazonosítható az újságíró, és a szexuális irányultságát is nyilvánosságra hozták, ezzel pedig érzékeny, személyes adattal való visszaélés történhetett

– mondta. Ez jelentős érdeksérelemmel is járt szerintük, hiszen az érintett újságíró és a Magyar Hang Facebook-oldalain rengeteg becsmérlő hozzászólás érkezett emiatt.

Ráadásul a Magyar Hang újságírójának szexuális orientációjára vonatkozó tényt olyan kontextusban hozták nyilvánosságra, amely alapján a cikket olvasók pedofilnak, gyerekprostitúciót igénybe vevő embernek könyvelhették el, „ami növeli a jogsértés súlyát”

– közölték.

A feljelentő szerint a vadhajtások.hu is elkövette a jogsértést, ezért arra kéri Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy azzal a cikkel kapcsolatban is indítson nyomozást.

A megvádolt újságíró a pedofíliát és prostitúciót érintő vádak ügyében polgári jogi eljárást kezdeményez, mert azt hatékonyabbnak és sajtóügyekben megfelelőbbnek tartja.

György Zsombor elmondta, a mai napig sok becsmérlő hozzászólást és üzenetet kapnak az ügy miatt, a Magyar Hang szerkesztősége ezért sem hagyhatta annyiban a dolgot.

 Sajtótörténeti perre számítanak, a legvégsőkig hajlandóak elmenni

– mondta.