Időközik, nemcsak Tapolcán

A Baranya megyei Gyöngyfán Németh István, a település októberben megválasztott független polgármestere január 2-án mondott le tisztségéről. Beák Laura körjegyző az MTI-nek elmondta: a polgármesteri székért öt független jelölt indul: Dörömböző Béla, Várnai Márton, Palkó Zsigmond, Nagy Attiláné és Németh Roland Győző.
    
Ugyancsak lemondás miatt lesz választás a Zala megyei Káváson: az októberben megválasztott Fekete Heribert László független polgármester egészségi okok miatt január 5-ei hatállyal mondott le tisztségéről. Bécs Béláné, a helyi választási bizottság tagja az MTI-nek elmondta: a település névjegyzékében 211 választásra jogosult polgár szerepel. A voksoláson egyetlen jelöltre, a függetlenként induló Eke Lászlóra adhatják le szavazatukat.
    
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet. A polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki - a megjelent szavazók számától függetlenül - a legtöbb voksot kapja.
    
Két településen roma nemzetiségi képviselőket is választanak ma: a Zala megyei Bocfölde roma választói lemondás miatt kénytelenek új nemzetiségi képviselőket választani, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíri roma választói pedig azért, mert nem alakult meg az önkormányzat.