Igazi segítség, vagy délibáb csupán a CSOK?

Z. Kárpát Dániel sajtótájékoztatóján javító intézkedések szükségességére hívta fel a figyelmet, az otthonteremtési támogatást pedig az általuk szintén támogatott magáncsőd intézményéhez hasonlította, ami a szerinte a rossz kivitelezés miatt nem érte el a várt hatást. A képviselő katasztrofálisnak nevezte, hogy csupán 2-4 ezer CSOK-igénylés érkezett eddig be, és annak is csupán töredéke volt a 10+10 milliós támogatásra vonatkozó új ingatlanos, háromgyermekes vállalás.

Hatezer lakás van összesen

A parlamenti képviselő azt mondta, a jelenlegi beruházások 2017-18-as befejezéséig eltelő időszakban is szükség van otthonteremtési támogatásokra, a Jobbik javaslata pedig az, hogy a CSOK-hoz járó tízmilliós keretű kedvezményes hitelt terjesszék ki a

  • használt ingatlanok vásárlására,
  • teljeskörű energetikai korszerűsítésre,
  • és ingatlanbővítésre is.

Z. Kárpát Dániel emlékeztetett, hogy pártja továbbra is fontosnak tartja egy állami bérlakás-építési program elindítását, s ahogy annak keretében is tárgyalásokat folytattak a civil szervezetekkel, úgy a CSOK kapcsán is ehhez folyamodnak. A képviselő egyben bírálta, hogy sem a Fidesz, sem a KDNP nem jelent meg a korábbi egyeztetéseken, ahol így csak ellenzéki pártok tárgyalhattak.

A frakcióvezető-helyettes kitért a banki feltételek könnyítésére is, például arra, hogy az önhibájukon kívül bajba került devizahiteleseket ne rekesszék ki a CSOK-ból, de bírálta azt is, hogy már a legkisebb támogatás esetében is jelzálog kerül az ingatlanokra.

A jobbikos politikus szerint egy megfelelően kidolgozott otthonteremtési program lassíthatná a kivándorlást, egyben javíthatna a népesedési mutatókon, ami a nemzeti párt szerint jelenleg a legfontosabb problémát jelenti. Javaslataikról szólva azt mondta, ha szélesebb tömegek vehetnék igénybe a kedvezményt, az injekciót adna a gazdaságnak is.

A fővárosban szinte lehetetlen lakást venni

Az új ingatlanok esetében három gyermek után igényelhető 10+10 milliós CSOK-támogatás ugyan valóban segítheti az építőipar fellendítését, de nem a fővárosban: Budapesten a három gyermek vállalásához elegendő méretű lakások 30 millió forinttól kezdődnek, ami házak esetében már inkább 40 millió. Kisebb vidéki településeken azonban van reális lehetőség a vásárlásra, főleg az építkezésre.