Így fog kinézni az egyszer megújuló 3-as metró

A pályázat célja az volt, hogy a naponta mintegy 500 ezer utas által használt vonal felszíni épületei úgy újulhassanak meg, hogy azok megfeleljenek a mai kor esztétikai és funkcionális követelményeinek.

dfg


A nyílt és titkos eljárást a FŐMTERV Zrt.–UVATERV Zrt. Konzorcium indította 2014. november 19-én, a pályaterveket 2015. január 20-áig lehetett benyújtani. A megadott határidőre 4 pályamű érkezett, mindegyikük eleget tett az előírt szabályossági követelményeknek, ezért kivétel nélkül érvényesek és elbírálhatók voltak. Az építészeti koncepcióknak tartalmazniuk kellett az M3-as metró egyes állomásainak rekonstrukciós terveit, a vonal esetleges északi meghosszabbításához az új felszíni állomások típusépületét, valamint a meglévő lépcsők lefedését.

sfd
A bírálóbizottság értékelése alapján az Építész Stúdió Kft. pályaműve az, amelyik "főbb elhatározásaiban, részletmegoldásaiban magas színvonalon teljesítette az elvárásokat, és megfelelő kiinduló alapot jelenthet a továbbtervezéshez".

A bizottság a nyertes tervezőt a pályázatot követő hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárásban ajánlattételi felhívásra javasolja. Az így kiválasztott tervező feladata lesz az M3-as metróvonal egyes állomásai felújításának engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése, valamint az engedélyezés lefolytatása. Erre várhatóan 2015 végén, 2016 elején kerülhet sor.

as

Az Építész Stúdió Kft. korábban a Széll Kálmán tér arculatának megtervezésével került be a sajtóba. A mostani pályázattal történetének legnagyobb munkáját nyerte meg.