Így foglaltak vonatot a migránsok Bicskén

Még mindig 500-an vannak a vagonokban. Béli Balázs kollégánk Bicskén is dokumentálta az eseményeket. 

 
Mintegy ötszáz bevándorló tartózkodik a Bicskén megállított vonaton, "passzív ellenállásban vannak" - közölte Balázs László rendőr ezredes csütörtök este Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban tartott sajtótájékoztatón.
 
Az Országos Rendőr-főkapitányság határrendészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta: a szerelvényen ülők nem vonhatják ki magukat az igazoltatás alól, ugyanakkor, ha leszállnak a vonatról és együttműködők, akkor az igazoltatást követően átadják őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) munkatársainak, és a bicskei nyitott befogadó állomásra kerülnek.
 
Hozzátette: békés eszközökkel próbálják rávenni a migránsokat, hogy tegyenek eleget kötelezettségeiknek. Jogi helyzetükről és kötelezettségeikről folyamatosan tájékoztatják őket.
 
Újságírói kérdésre, miszerint az elmúlt napokban a rendőrség ellentmondóan reagált, hol felengedte a bevándorlókat a vonatra, hol nem, Balázs László elmondta: változás volt a migránsok magatartásában, és változtak a körülmények is. Utóbbival kapcsolatban a MÁV csütörtöki bejelentését említette a nyugatra tartó külföldi járatok leállításáról.
 
Az MTI kérdésére megerősítette, hogy a vonaton tartózkodók közül nem fogadták el a rendőrség által számukra felajánlott vizet és szendvicseket, ugyanakkor hozzátette: ez nem volt általános.     
 
Béli Balázs kollégánk Bicskén is dokumentálta az eseményeket.