Illegális cigánytelep borzolja a kedélyeket Bulgáriában

A Garmenben összegyűlt tiltakozók az összes törvénytelenül felhúzott ház lebontásáért demonstráltak. 

A keddi demonstráció a bolgárok és a kisebbségi romák közötti feszültség újabb megnyilvánulása. A konfliktus előzménye, hogy tíz nappal ezelőtt a falu két közössége között tömegverekedés tört ki, amelyben hárman súlyosan megsérültek. A vitát az okozta, hogy az egyik roma család házában hangosan szólt a zene.
 
Garmenben mindenekelőtt azt vetik a romák szemére, hogy betörnek a házakba. Ehhez képest év eleje óta a rendőrséghez alig érkezett pár feljelentés a romák ellen. Bulgáriában a legtöbb roma szegénységben és nyomorúságos körülmények között él. A társadalomba való beilleszkedésüket célzó erőfeszítések eddig kudarcot vallottak.
 
Az Európai Unió (EU) legszegényebb államában a legutóbbi, 2011-es népszámláláson nagyjából 325 ezren vallották magukat romának, ez a bő 7 milliós lakosság alig 5 százalékát jelenti. Becslések szerint tényleges arányuk azonban a 10 százalékot is elérheti, mivel sokan inkább elhallgatják, hogy a roma közösség tagjai.