Van Másik, de az is az Indexé

Van Másik, de az is az Indexé

Az Index-ügy kirobbanása óta és a szerkesztőségi munkatársak felmondása óta lehet hallani, hogy "lesz másik", azaz együtt maradhatnak az online lap újságírói, hogy más néven, de a régi hozzáállással folytathassák a munkát. Az mfor.hu honlapján megjelent információ szerint Kárpáti Márton, volt indexes újságíró július 31-én létre hozta a Van Másik Korlátolt Felelősségű Társaságot. Ezen a néven lehetne indítani az új hírportált és a cég fő tevékenysége, a világháló-portál szolgáltatás is azt sejteti, hogy ez a vállalkozás adja majd az üzleti hátterét az új tartalomnak.

Csakhogy Van Másik néven már nem lehet domain nevet foglalni, mivel azt már két éve lefoglalta az Index.hu Informatikai Zrt. Ugyanakkor egy magánszemély néhány napja jegyeztette be a legyenmasik.hu, leszmasik.hu és a nehallgassunk.hu domaineket.

Tehát, ha a vanmasik.hu már foglalt, akkor a leszmasik.hu domainnév használható a továbbiakban. 

Kérdéses ugyanakkor, hogy a jelenlegi média viszonyok mellett, ki merne finanszírozni egy a kormánnyal szemben is kritikai hangot használó lapot. Ez ugyanis meglehetősen veszélyes lehet a reklámozóknak, hiszen a kormányt bírálni manapság nem kifizetődő a befektetőknek, ezért aztán nem is nagyon tolonganak a cégek, nehogy szembe kerüljenek a kabinet politikai érdekeivel.