A kormánypárti médiából a napokban megtudhattuk, hogy a rabszolgatörvényt tulajdonképpen Önnek köszönhetjük. Hogy is van ez?
Ez egy hatalmas csúsztatás. A Magyar Nemzet arra hivatkozik, hogy, amikor a munkáltató és a munkavállaló írásbeli megállapodása szerint végezhető túlmunka bekerült a Munka Törvénykönyvébe, akkor én Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatójának tanácsadója voltam. Ez igaz. Csakhogy én a munkaadók, a kormány és az szakszervezetek közötti párbeszéd koordinációjáért voltam felelős. Hogy ezeknek a tárgyalásoknak a során aztán milyen megállapodások születtek, ahhoz nekem semmi közöm nem volt. Tegyük hozzá:
akkor legalább voltak ilyen egyeztetések. Ma ennek se híre, se hamva.
A kormánytöbbség „egyéni képviselői indítványra” szavazta meg a rabszolgatörvényt, így kerülve meg azokat a tárgyalásokat, amelyek egyébként a jogalkotási törvény szerint kötelezőek lettek volna, ha a módosítást a kormány nyújtja be. A mai napig nem tudjuk, hogy Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf milyen megfontolásból ébredt egy nap úgy, hogy nekik ezt a javaslatot be kell terjeszteniük az Országgyűlés elé.
A kormánytól úgy tudjuk, a munkavállalók kérték.
Hát, ők biztosan nem, hiszen a törvény elutasítottsága elsöprő. De hallhattuk azt is, hogy a magyarországi német munkáltatók szerették volna a változtatást, kiderült, hogy ők sem. A Vállalkozók Országos Szövetsége jelezte, hogy a magyar munkaadók sem kértek ilyet. Egyetlen kapaszkodónk van, a miniszterelnök nyilatkozata, aki azt mondta, hogy jövőre ugyanakkor gazdasági növekedést terveznek, mint idén, a foglalkoztatás azonban nem bővül.
Ezt egyetlen módon lehet megvalósítani: ha ugyanannyi ember többet dolgozik.
Egyértelmű tehát, hogy ez a módosítás a kormány akarata. A tisztességes út, az érdekegyeztetés megkerülésén kívül semmi értelme nem volt, hogy ezt ne ők nyújtsák be az Országgyűlésben.
Január ötödikén a Kossuth téren azt mondta: „ha kell, álljon le az ország!”. Azóta is sokan várják, hogy mikor és hogyan fog leállni.
Én abban a beszédben elmondtam azt is, mire gondolok ez alatt: legyen mind a 19 megyeszékhelyen tüntetés, félpályás útlezárás, vagy forgalomlassító demonstráció. Végül közel 60 helyszínen került sor tiltakozó megmozdulásokra. Megmutattuk, hogy nem csak Budapesten és a nagyvárosokban vagyunk jelen, hanem a kisebb településeken is. Ez nagyon fontos erőpróba volt. Ennél is fontosabb, hogy a szakszervezetek végre elkezdtek ébredezni, kikeltek a fotelból, és világossá tették, hogy ezt így tovább nem tűrjük.
Nem ültek túl sokáig abban a fotelben?
De. Amikor 2015-ben a MASZSZ elnökévé választottak, a programom címe az volt: „Újrakezdés”. Nem véletlenül. Az az út, amin eddig jártunk, az sem a politikához való viszony, sem a társadalmon belül betöltött szerepünk tekintetében nem járható tovább. Ez az út a lassú elhaláshoz vezetne. Vissza kell térnünk a kályhához, azokhoz a tradicionális értékekhez, amelyek mentán elődeink megteremtették Magyarországon a munkavállalói érdekvédelmet. Évek óta nagyon sok szakmai egyeztetésen kifejtettük, hogy a dolgok rossz irányba haladnak, hogy a munkavállalói jogok szűkülnek, hogy a bérek lemaradnak még a régióhoz képest is.
Rá kellett ébrednünk, hogy nem elég ezt a négy fal között egy tárgyaláson elmondani. El kell menni az emberek közé, fel kell rázni őket, mert nélkülük mi sem vagyunk képesek védeni az érdekeiket.
Ez a folyamat novemberben indult. Akkor a kafeteria-rendszer átszabása elleni első tiltakozáson még csak néhány százan vettek részt, a Nemzeti Bank előtt már több ezren voltunk, december 8-án aztán már több mint tízezren mentek utcára, január 5-én pedig ennél is többen. Így jutottunk el január 19-ig, amikor pedig már a vidék is megmozdult. Olyan várásokban gyűltek össze több százan, akár több ezren is, ahol évtizedek óta nem zajlottak komolyabb demonstrációk. Ez fordulópontot jelent a magyar közéletben.
Tavaly év vége óta többször is hallottuk már politikusoktól, vagy tüntetéseken felszólaló szónokoktól, hogy a szakszervezetek most már álljanak a sarkukra és legyen általános sztrájk. Lesz?
Magyarországon a Munka Törvénykönyvének 2010-es módosítása óta nagyon nehéz sztrájkolni. A legnagyobb hatást általában a közszolgáltatásokban dolgozók munkabeszüntetésével lehet elérni. Csakhogy őket kötik a legszigorúbb szabályok is. A személyszállítás területén például sztrájk esetén is a járatok is legalább 66 százalékának működnie kell. Ez a gyakorlatban az első pár nap folyamán maximum késéseket eredményezne, az utasok nagy része alig érezné meg.
Akkor az általános sztrájk illúzió csupán?
Eleve sokan félreértik a sztrájk fogalmát. Ez egy munkaügyi nyomásgyakorló eszköz, lényegében szándékos károkozás a munkaadónak, amellyel arra igyekszünk rávenni, hogy az általunk jogosnak tartott követeléseinket teljesítse. De mi van azokkal, akiknek nincsenek érdemben ilyen követelései, akiknek nincs komoly konfliktusuk a céggel, ahol dolgoznak? Csak úgy általában nem lehet sztrájkba lépni, ezt minden esetben a munkáltatóval szemben tesszük, és elsősorban nem a kormánynak, hanem neki okozunk vele kárt. Ha nincs rá konkrét személyes motivációnk, miért tennénk ilyet?
Le kellene választani ezt a forradalmi romantikát a sztrájkról.
A sztrájkjogot ráadásul még ideális esetben is nagyon komoly, részletes szabályozás övezi. Nem arról van szü, hogy egyszerűen nem megyünk be dolgozni. Pontosan meg kell jelennünk a munkahelyünkön, ugyanúgy, mint máskor, csak ott bent nem vesszük fel a munkát, hanem egy erre kijelölt helyiségben tartózkodunk. Aki törvénytelen vadsztrájkba kezd, azt nem csak elbocsájthatják, de az okozott gazdasági kárt is megtéríttethetik vele. Hatalmas, átlagember számára kifizethetetlen összegekről van szó, erre mi felelősen nem buzdíthatunk senkit.
Akkor ne is számítsunk sztrájkokra?
Dehogynem. A közszférában dolgozók például már készülnek is rá. Nekik konkrét okuk is van erre, hiszen idén lejár a kormánnyal kötött megállapodásuk, és érdemi béremelést szeretnének kiharcolni. Ezen a területen nagyon komoly érdekkonfliktusra számítok.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazotta és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete márcus 14-re már meg is hirdette a munkabeszüntetést. Ennek kapcsán szembesült a közvélemény azzal, hogy egy részüknek, akik az Állami Számvevőszéknél dolgoznak, az új törvény értelmében szakszervezetük sem lehet. Van nemzetközi példa hasonló szabályozásra?
Természetesen nincs.
Ez egy teljesen torz, a 19. század elejének vadkapitalizmusét idéző felfogás.
Persze vannak olyan hivatások, mint a rendőröké, tűzoltóké, mentőké, vagy katonáké, ahol a sztrájk nem kerülhet szóba. Ám érdekvédelmi szervezeteik még nekik is vannak, és normális országokban a munkabeszüntetésről való lemondásért cserébe a kormányzat folyamatosan velük egyeztet. Ha csak felülről jövő diktátumokat kapnak, meg „kitartást” kérnek tőlük, akkor ők a lábukkal szavaznak: nem sztrájkolni fognak, hanem egyszerűen otthagyják a szakmájukat.
Azt tudjuk, hogy a rabszolgatörvényt a nagy többség elutasítja.. Eddig a kormány mindig kihátrált azokból az elképzelésekből, amelyek jelentős népszerűség vesztéssel fenyegettek. Most miért ragaszkodnak vajon ehhez ennyire?
Én azt gondolom, ők is figyelik a nemzetközi gazdasági folyamatokat, és igyekeznek felkészülni a közeljövőbe várható válságra. Több munkahelyet ilyen körülmények között aligha lehet majd teremteni, tehát azoknak kell többet dolgozniuk, akik most is állásban vannak. A munkaerőhiányra lehet hivatkozni, mint olyan tényezőre, amely erősíti a munkavállalók alkupozíciót. Ez jelen pillanatban sok területen igaz is. Csakhogy ez biztosan nem tart örökké,
ha pedig valóban megérkezik a krízis, akkor a munkahelyét féltő alkalmazottakkal nagyon sok mindent meg lehet majd tenni.
Most azonban még alig érkeznek hírek arról, hogy a rabszolgatörvényt alkalmaznák a munkaadók. A kormány szerint bebizonyosodott, hogy vaklárma volt az egész.
Erre majd térjünk vissza decemberben! Év elején még bőven van a régi túlórakeretből is, miért jelentenék be az igényt a túlmunkára a cégek a legnagyobb közfelháborodás közepette? Elég lesz bevasalniuk a 400 órát majd az év második felében. A hatósági ellenőrzések tanúsága szerint már most is az a helyzet, hogy
a munkáltatók 83%-a nem tartja be a munkajogi szabályokat.
A rabszolgatörvény sok helyen a már jelenleg is zajló törvénytelen túlmunkát legalizálja.
Jó ideig nézegethettük azokat a kormányplakátokat, amelyeken a migránsoknak üzenték, hogy nem vehetik el a munkánkat. Ehhez képest egyre több helyről hallani, hogy külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatnak a cégek. Legutóbb Szarvason okozott közfelháborodást, hogy miközben a Vasipari Zrt tönkre menetele után 400 ember került utcára, a húsüzem mongol, indiai és ukrán vendégmunkásokat foglalkoztat. Ez a jelenség hoyan hat a hazai munkaerőpiacra és mit tudnak tenni a szakszervezetek?
Itt bizony valóban nagy az ellentmondás a kormányzati kommunikáció és a valóság között.
Miközben nap, mint nap hallunk a migráció borzalmas veszélyeiről, az EU-n kívüli, úgynevezett harmadik országból érkezők számára kiadható munkavállalási vízum feltételeit folyamatosan könnyítik.
Ennek a nyilvánvaló célja a bérek letörése, amellyel szemben úgy tudunk a leghatékonyabban küzdeni, ha ezeket a vendégmunkásokat is bevonjuk a szakszervezeti életbe. Így számukra is jobb munkakörülményeket és fizetéseket lehet kiharcolni, ami nem csak nekik lenne jó, de a magyar munkavállalóknak is, akik így nem veszítenék el állásukat az olcsóbb külföldi munkaerő miatt. Hasonló törekvéseik vannak például a német szakszervezeteknek az ott dolgozó magyarok kapcsán. A tőke már abszolút nemzetközivé vált, ideje az érdekképviseletnek is követni ezt a trendet, hogy ne lehessen kijátszani egymás ellen a dolgozókat.
Ha már itt tartunk: az értelmiséggel szembeni hangulatkeltés is egyre gyakoribb eleme a kormánypropagandának. Most éppen az MTA kivéreztetése van napirenden. A kutatókra, tudósokra talán sokan nem is gondolnak munkavállalóként, holott most például több mint ötezer ember megélhetése forog kockán.
Őket sem hagyhatjuk cserben. Az elmúlt hónapok talán legfontosabb hozadéka, hogy végre feléledt Magyarországon a társadalmi szolidaritás, hogy a különböző területeken dolgozók egyre jobban ráébrednek, hogy egymásért is felelősséggel tartozunk. Ehhez saját módon a kormányzat is hozzájárult azzal, hogy egyre több társadalmi csoport érdekeivel mennek szembe. Érezhetően nő a feszültség a társadalomban
a gőz már nagyon emelgeti a fedőt a fazékon, és, ha így megy tovább, le is fogja dobni.
(Fotók: Béli Balázs / Alfahír)