Az elmúlt év sokak életét megtörte, nincs ez másképp a kulturális szférában dolgozókkal sem, akik a világot jelentő deszkák helyett most az élet színpadán jutnak rivaldafényhez. A Jászai Mari-díjas Scherer Péter mesélt 365 napjáról, arról, hogyan élte meg az eseményeket, mi volt a legnehezebb számára, mit fog a jövőben másképp csinálni és miért érdemes a lábméretünkön változtatni. Interjú.
Nehéz egy év áll mögöttünk. Hogyan élted meg lelkileg ennek az időszaknak a korlátozásait, a bezártságot? A színészetet mennyire bolygatta meg a járvány?
Többszörös sokkhatás volt ez az egész. Múlt félévben először azzal szembesültem, hogy elmaradt több mint 80 előadásom. Ezt kihevertem néhány nap alatt, mondván majd lesz valami. Lementünk a családommal a balcsira, ahol végignéztük, ahogy tavasszal zöldbe borulnak a fák, a növények, rengeteget kretívkodtunk a kertben. Tulajdonképpen életem egyik legszebb tavasza lett.
A nyarat egész tűrhetően töltöttem, még egy-két előadást is el tudtunk játszani. Az őszt követően aztán megint jött a leállás, akkor már nem is számoltam hány előadásom maradt el, de biztos, hogy száznál több. Viszont kárpótlásként jött az Apatigris sorozat forgatása, amit egyeztetési gondok nélkül tudtam végigcsinálni, illetve két nagyjátékfilmben is szerepet kaptam, a Játszmában öt, a Nagykarácsonyban 10 napot forgattam, amiket - ha remélhetőleg addig még megmaradnak - moziban fognak bemutatni. A forgatásokat nézve nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen volt minőségi munkám. Ezenkívül online formában a brainstormingokat (ötletelés – a szerk.), a darabokra való próbákat és a streamelést is csináltunk.
Színészileg végülis összeállt valami, amire azt lehet mondani azért az elmúlt egy évemben sikerült csinálnom valamit.
A sok negatívum mellett az abszolút áldásos hatása ennek az időszaknak, hogy a családommal életemben nem töltöttem ennyi időt, mint most. Ez csodálatos volt.
Mi volt a legnehezebb pillanat, az abszolút mélypont?
Abszolút mélypontot nem tudnék kiemelni a karantén miatt, ugyanis a családommal egy belvárosi lakásból a legrosszabb időszakban is ki tudtunk szabadulni a Balatonra. Télen is lementünk, olyan sűrűn jártunk le, hogy például először hagytuk a cirkót temperálni. Ez egy hatalmas kimenekülési lehetőség volt a bezártságból, ami megmentett bennünket.
Említetted, több időd jutott a magánéletedre. Volt kedvenc karanténos elfoglaltságod? Esetleg egy új hobbi?
Nagyon kedves programom a karantén-tenisz, amit a fiammal találtunk ki a Balcsin. Egy keskeny, aszfaltozott út vezet a házunk előtt, ezért olyan közel van a szemközti ház kerítése, hogy teniszháló magasságban egyiktől a másik kerítésig ki tudtunk kötni egy slagot. Ott az utcán teniszeztünk, mint száz éve a gyerekek! Emellett sokszor fát aprítottunk a kályhába, szerencsére ezeket kisebb sérülésekkel sikerült megúsznunk.
Ha minden a bejelentések szerint alakul, akkor áprilisban elkezdünk nyitni. Mi lesz az első dolgod, amit biztosan megteszel majd? Hova fogsz elmenni?
Biztosan beülök majd egy kerthelyiségbe, az egyik törzshelyemre egy jó kávéra, egy croassant-ra, vagy egy pizzára. Az étterem nekem nagyon hiányzik. Azt nem mondanám, hogy elsőre színházba mennék, mert az az érzésem, hogy a vendéglátók és az utcák előbb fognak nyitni, ráadásul, ha beindul a színház, akkor lehet játszani is, így nehezebben tudnék beülni egy előadásra.
Az a paradox helyzet állt elő, hogy most tudnék színházba járni, csak éppen nincs hova!
Jelenleg lelassult az életünk, olyan dolgokra is odafigyelhetünk, amire a nagy rohanásban eddig nem volt lehetőségünk. Mit tanácsolnál, mire koncentráljanak leginkább az emberek? Mire lenne most a legfontosabb időt szánni?
A szeretteikre, az jó dolog. A közvetlen környezetükre és azokra az ápolt és kevésbé ápolt kapcsolataikra, amiket elhanyagoltak. Itt a pillanat, most föl lehet venni a fonalat!
Az elmúlt egy év tanulságait leszűrve, a jövőben mit fogsz biztosan máshogy csinálni az életedben?
Arra gondoltam kipróbálom a színészetet (nevet).
Mi az, amin másoknak kellene változtatniuk?
Szerintem a lábméretükön (nevet). Ha ezen tudsz változtatni, akkor az komoly dolog. Azt mondják nehéz, mert kisebb cipő kell hozzá, de amúgy se jó nagy lábon élni.
A sorozat korábbi részében Csőre Gábor színművész, szinkronszínész emlékezett vissza Covid-évére.