Irdatlan összegű állami adóforintokkal tömik ki az idegen üzemeket a magyar vállalkozások helyett

Irdatlan összegű állami adóforintokkal tömik ki az idegen üzemeket a magyar vállalkozások helyett

A Jobbik-Konzervatívok szerint a magyar munkavállalókat kellene jobban megbecsülni, s nem szabad megengedni, hogy azokat – a szociopata érdekeknek megfelelően – még olcsóbb migránsmunkásokra cseréljék, akiket aztán még inkább futószalaghoz láncolt biorobotként kezelhetnek.

Egy törvénymódosítási javaslat értelmében a jelenlegi fideszes hatalom még jobban meggyengítené a hazai munkavállalói érdekvédelem amúgy is ezer sebből vérző rendszerét - kezdi friss közleményét az ellenzéki párt.

A konzervatív párt szerint elképzelhető, hogy a betelepítendő, több százezer ázsiai migránsmunkás miatt eszelték ki azt a tervet, hogy gyakorlatilag már a valódi munkavédelmi oktatást is megspórolják egyes cégeknél. Emlékezetes, csaknem egy évtizeddel ezelőtt egy szaúdi konferencián Orbán Viktor azzal igyekezett idecsábítani a multinacionális nagytőke képviselőit, hogy a minőségéhez képest meglepően olcsó a magyar munkaerő, a munka törvénykönyve pedig rendkívül rugalmas…

A társadalom szövetrendszerét roncsoló, az embert a puszta haszonszerzés eszközeként használó, azt csupán szabadon kizsigerelendő munkaerőállatnak tekintő, valamint a teremtett természeti értékeinket kizsákmányoló neoliberális felfogás köszön vissza a mostani javaslatuk formájában is

- fogalmaznak.

A Jobbik-Konzervatívok véleménye szerint a magyar munkavállalókat kellene jobban megbecsülni, s nem szabad megengedni, hogy azokat – a szociopata érdekeknek megfelelően – még olcsóbb migránsmunkásokra cseréljék, akiket aztán még inkább futószalaghoz láncolt biorobotként kezelhetnek, a hazai kkv-szektorral ellentétben, irdatlan összegű állami adóforintokkal kitömött idegen üzemekben.

Mint figyelmeztetnek, amennyiben elfogadják a dolgozók további kiszolgáltatottságát növelő tervet, az a munkahelyi balesetek így is magas számát fogja egyre nagyobb mértékűvé duzzasztani.

A Jobbik-Konzervatívok ezzel a vadkapitalista mentalitással szemben egy élhető Magyarországban, normális bérekben, valódi munkavállalói érdekvédelemben és biztonságos munkahelyekben látja a versenyképes és sikeres Magyarország jövőjét.

(Címlapkép: Külföldi vendégmunkás megy a Sungei Tengeh elnevezésű munkásszálló folyosóján Szingapúrban 2020. augusztus 24-én. A szingapúri hatóságok közlése szerint több mint 4800 munkás nem hagyhatja el szállását, miután néhányuknál kimutatták a koronavírus-fertőzést. A szállón összesen körülbelül 16000 külföldi vendégmunkás lakik. MTI/EPA/Wallace Woon)