Ismét tízezres ellenzéki tüntetés volt Moldova fővárosában

Ismét több ezren tüntettek vasárnap Moldova fővárosában, Chisinauban az új kormány lemondását és előre hozott választásokat követelve.

A rendkívüli rendőri készültség mellett, a főváros központi terén tartott ellenzéki nagygyűlésen a moldovai belügyminisztérium szerint 11 ezren, a szervezők szerint több tízezren vettek részt.
    
A tüntetők "Le a maffiával", "Mi vagyunk a nép", "Előre hozott választásokat", "Egységben az erő" és hasonló jelszavakat skandáltak a mínusz tízfokos hidegben. A nagygyűlést a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező szocialista párt, egy másik oroszbarát ellenzéki párt, valamint a Méltóság és Igazság nevű polgári platform szervezte.
    
Igor Dodon, a szocialista párt elnöke beszédében arra szólította fel a külföldi hatalmakat, hogy ne támogassák "a jelenleg Moldovában kormányzó oligarchákat, akik ellopják a pénzt". Azzal vádolta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, hogy ők juttatták hatalomra a most kormányzó koalíciót, és "geopolitikai megfontolásokból, az új választásoktól félve" fedezik az "oligarcha rezsimet", mert egy előre hozott választáson a közvélemény-kutatások szerint - mint mondta - az eurázsiai integrációért síkra szálló pártok győznének.
    
A nagygyűlés végeztével a tüntetők végigvonultak Chisinau központi útjain, és egy órára lezárták a Romániát és a moldovai fővárost összekötő főutat. Emiatt átmenetileg kilométeres dugók keletkeztek. Később Igor Dodon bejelentette, hogy három napot adnak a kormányzó erőknek követeléseik teljesítésére, és a határidő lejárta után újabb utakat fognak lezárni. Szavai szerint a vasárnapi útelzárás spontán akció volt.
    
Vasárnap az új kormány hívei is tüntetni akartak, de ezt a kormánybarát demonstrációt összetűzésektől tartva lemondták végül.
    
Pavel Filip Nyugat-barát kormányát a parlament a múlt héten erősítette meg, de az eskütétel lényegében titokban, éjjel, a nyilvánosság kizárásával és több miniszter távollétében történt. A parlamenti szavazás után, amely előtt az ellenzék nem engedte szóhoz jutni a miniszterelnök-jelöltet, zavargások kezdődtek, a tömeg megostromolta a parlamentet, az összecsapásokban többen megsérültek.
    
Az új miniszterelnök kedden látogat Bukarestbe - közölte hivatala vasárnap. Románia Moldova legszorosabb szövetségese.
    
Moldovában 2014 óta belpolitikai bizonytalanság uralkodik. Január 29. volt az utolsó határidő az új kormány megalakítására, ellenkező esetben fel kell oszlatni a parlamentet, és új választásokat kell kiírni. Az ellenzék nem ismeri el törvényesnek Pavel Filip kormányát, és panasszal fordult az alkotmánybírósághoz az ügyben.