Ismét több halálos áldozatot követelt a kurd-török konfliktus

A török haderő december óta átfogó katonai akciót hajt végre a Kurdisztán elszakadásáért küzdő felkelők ellen.

A török haderő egy F-16-os vadászbombázót, támadó helikoptereket, egy drónt, valamint megerősítő csapatokat rendelt a területre, amelyek a PKK 6 lázadójával végeztek.

Törökország délkeleti részében két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok a kurd milíciák és a biztonsági erők között. A török haderő december óta átfogó katonai akciót hajt végre a Kurdisztán elszakadásáért küzdő felkelők ellen. Az összecsapások során július óta a biztonsági erők több mint 400 tagja vesztette életét, és a PKK csaknem 5400 lázadóját ölték meg. Az 1984 óta tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.

Április elején Recep Tayyip Erdogan török elnök megfogadta, hogy a katonai beavatkozás révén pontot tesz a kurd felkelés végére.