Iszlám Állam vezetője: patakokban folyjon a hitetlenek vére

A hangfelvételen az állítólagos Bagdadi azt fejtegeti, hogy ez totális háború, és a "nagy dzsihád", melyet az Iszlám Állam vív, csak erősíti azt a hitet és meggyőződést, hogy "ha Isten is úgy akarja", akkor mindez csak a győzelem előjátéka.

Irak Ninive kormányzóságának lakóit az üzenet arra szólítja fel, hogy vegyék fel a harcot "Isten ellenségei" ellen, az öngyilkos harcosoknak pedig megparancsolja, hogy "változtassák nappallá a hitetlenek éjszakáit, pusztítsanak országaikban, hogy patakokban folyjon a vérük".

Abu Bakr al-Bagdadi több mint egy éve nem hallatott már magáról. Nem tudni pontosan, hol tartózkodik, sem azt, egészséges vagy megsebesült, de még csak az sem biztos, hogy életben van.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák október 17-én indították meg a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, melyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam "kalifátusát". Az iraki erők a hadművelet megindítása óta már elérték Moszul külvárosait. Amerikai becslések szerint 3-5 ezer szélsőséges fegyveres lehet a városban, miközben Bagdad 25 ezer embert mozgósított Moszul visszafoglalására, és a kormányerők az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légierejének támogatását is élvezik.