Itt a bizonyíték: terroristákat támogat Izrael

Izrael logisztikailag és katonai akciókkal is támogatja az al-Nuszra Frontot, az al-Kaida szíriai fiókszervezetét.

A szíriai kormány már többször is jelezte, hogy a terroristák a zsidó állam támogatását élvezik, ám a kölcsönös propaganda háborúban mindkét oldal hivatalos forrásainak hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Ám ezúttal egy izraeli és arab újságírók által szerkesztett portálnak szólaltak meg olyan szíriai felkelők, akiknek elege lett a Tel-Avivval való haverkodásból. Az al-Monitor írásáról a globaloport.hu közöl magyar nyelvű öszefoglalót.

Azt már tavaly év vége óta tudjuk egy ESZ-jelentésből, hogy Izrael hathatós támogatást nyújt Aszad elnök ellenzékének. Ám ez az információ a mérsékeltnek tartott Szabad Szíriai Hadseregre vonatkozott. Az al-Monitornak nyilatkozó lázadók azonban határozottan állítják: a zsidó állam szorosan együttműködik a terrorista szervezetek listáján előkelő helyet elfoglaló al-Nuszra Fronttal is.

Mohamed Kászim ellenzéki aktivista azt mondja, a Golán-fennsíkon tavaly ősszel indított offenzívájuk sikere elképzelhetetlen lett volna az IDF (Israel Defense Forces) támogatása nélkül.
 

A Kúneitra nevű település elfoglalásában jelentős szerepe volt Izraelnek: ő adta át azokat a hírszerzési jelentéseket és felvételeket, amelyek megmutatták a szíriai hadsereg pozícióit és csapatmozgásait. Az izraeli összekötővel Abu Dardá tárgyalt, aki akkoriban az al-Nuszra nevű terrorista szervezet vezetője volt.
 

Egy másik ellenzéki harcos, Gázván al-Húrani azt mondja, fültanúja volt az izraeli vezetés és az al-Nuszra közötti egyeztetésnek.
 

Október 4-én az al-Nuszra nem lett volna képes elfoglalni a Daraa mellett fekvő Tal al-Harát, ha nincs az izraeli támogatás. Ők szervezték meg szinte az egész hadműveletet, mondták meg a terroristáknak, hogy merre menjenek, mikorra időzítsenek és hogyan mozogjanak. Az utasítások arab nyelven érkeztek, és a harcosok folyamatosan értesítették az izraeli hadsereget a fejleményekről – mondja al-Húrani.
 

Fenti két név egyébként álnév, hiszen a kibeszélő harcosoknak most egyszerre kell tartaniuk az izraeliek és saját társaik bosszújától. Arra a kérdésre, hogy miért mondják el mindezt, és nem érzik-e ezt „forradalmuk” elárulásának, azt felelték:

Ez az együttműködés árulás. Tízezrével estek el a harcostársaink, de nem azért, hogy néhányan egy másik ellenségünkkel működjenek együtt. Mi kezdtük a háborút, és mi is fejezzük be, mindenfajta segítség nélkül. Pláne olyanoktól nem kell segítség, akik palesztinokat gyilkolnak és költöztetnek át, miközben országunk egy részét megszállás alatt tartják.