Az izlandi futballcsoda nyomában

Az arányok miatt rögtön tisztázzuk: Izlandon nagyjából 334 ezer ember él, ilyen kicsi lélekszámú ország még soha nem járt a világbajnokságon. Az eddigi csúcstartó Trinidad és Tobago volt egymillió lakossal. Az északiaknak körülbelül 20 ezer igazolt labdarúgójuk van, Magyarországon ez a szám 250 ezer magasságában mozog.

Gyors fejlődés

A 2012-es Eb-selejtezősorozatban még csak egy győzelemre és egy döntetlenre voltak képesek, mindkét meccs a csoport utolsó helyén végző Ciprus ellen volt, Izland végül kettő ponttal tudta őket megelőzni, hogy legalább az utolsó előtti hely meglegyen. Ebben az évben a világranglista 131. helyén álltak, ma már a 22. pozíció birtokosai.

A 2014-es vb-selejtezőknél valami nagyon bedurrant náluk. Izlandot a leggyengébb, hatodik kalapból húzták, az első meccsen mégis simán verték Norvégiát 2-0-ra, hogy utána újra visszazuhanjanak a ciprusi vereség miatt. Ezt követően viszont egész kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva Albániát kétszer, Szlovéniát egyszer megverték, Svájcban óriási meccsen lett 4-4 a végeredmény (3-1-es svájci vezetés után), plusz a végén a norvégoktól is elloptak még egy pontot.

Így meglett a második, pótselejtezőt érő hely, ott aztán Horvátország jött szembe, 0-0 és 2-0, déli szomszédunk örülhetett.

Kifutott eredmény?

Következtek a 2016-os Európa-bajnokság selejtezői, ahol ugye mi is örülhettünk. Izland rögtön az első meccsen jelezte, hogy ők komolyan gondolják a futballfejlődést, kiütötték a törököket (3-0), utána Lettországban 0-3, kettő meccs hat pont. Majd otthon a hollandokat 2-0-ra verték, három összecsapás alatt még gólt sem kaptak.

Csehország aztán lelassította őket (2-1), de Kazahsztánban rögtön tudtak javítani (0-3), aztán a cseheknek visszavágva 2-1 otthon és a hollandokat idegenben is sikerült mattolni, 0-1. A végére elfogyott a lendület, kettő döntetlennel és egy vereséggel zártak (kazahokkal 0-0, lettekkel 2-2, majd vereség a törököktől).

Második hely, egyenes kijutás, meg is kaptuk őket csoportellenfélnek az Eb-n. Erre meg már talán emlékszünk is. Velünk döntetlent játszottak, ahogy a portugálokkal is, Ausztriát verték, együtt jutottunk tovább 5-5 ponttal.

A nyolcaddöntőben a gyengélkedő angolok jöttek, 2-1-re nyertek is ellenük, hogy aztán a franciák vessenek véget ennek a csodának: a házigazda 5-2-vel küldte haza ünnepelni a csapatot.

A jelent pedig ismerjük. Csoportelsőként jutottak ki a 2018-as világbajnokságra, ezekkel az ellenfelekkel szemben: Horvátország, Ukrajna, Törökország, Finnország, Koszovó.

Hogyan csinálták?

Nagyjából másfél évtizede kezdtek tudatosan építkezni. Nálunk sem ismeretlen módon: stadiont építettek, focipályákat csináltak, edzőket képeztek, csak ők valahogy ezt jól csinálták. 2015-ben még az Index kérdezte Vidir Sigurdssont, a Morgunbladid című lap sportszerkesztőjét, hogy mégis mi történik ott, aki készségesen válaszolt is. A stadion- és pályaprojekt annyira bejött az edzőképzéssel karöltve, hogy felemelte őket.

2002-ben az egész országban 5 műfüves pálya volt, 2010-ben 17. Építettek 7, futballra is alkalmas csarnokot, valamint közel 130 minipályát a fiataloknak. Az igazán nagy ugrást az jelentette, hogy korábban csak 4-5 olyan hónap volt az évben, ami az időjárás miatt alkalmas volt a sportolásra, a fejlesztések viszont lehetővé tették, hogy egész évben lehessen focizni.

Az edzőképzésben odáig jutottak, hogy a fiatalokkal csak olyan edzők foglalkoznak, akik ebből élnek, tehát profik. 2010 óta 41 százalékkal nőtt az UEFA B, vagy annál magasabb szintű licenccel rendelkező szakemberek száma.

Az izlandi újságíró így jellemezte ezt:

„Aki focizni kezd Izlandon, az jó eséllyel edző lesz karrierje befejezése után. Mivel ezek az edzők a futballból érkeznek, ezért a gyerekek már a karrierjük legelején szórakoztató, tudatosan felépített edzéseket látogathatnak.”

Ráadásul ezek az edzések át is alakultak az évek során:

„Mindez jól jellemzi az izlandi futball átalakulását is. Régebben a testi játék, a kemény, amolyan brit stílus némi északi beütéssel volt ránk a jellemző. Most már jól megfigyelhető, hogy mennyire előtérbe került a technikai tudás. Mindezek jól mutatják, hogy megérte 15 éve befektetni a futballba.”

Gondozzák a tehetségeket

Mivel kicsi országról van szó, szűk a merítési lehetőség. A tehetségeiket minél erősebb európai bajnokságokba akarják juttatni (az izlandi pontvadászat nem túl acélos, mármint a topligákhoz, nem az NB1-hez képest) és ezért mindent meg is tesznek. A légióskodásra már 13 évesen elkezdik felkészíteni a tehetséges fiatalokat. Az izlandi szövetség akadémiáján szakemberek foglalkoznak ezzel a területtel. A válogatott alapjait 2011-től Lars Lagerbäck rakta le, de azért nem mindegy, hogy milyen játékosokkal tudsz dolgozni. 2016-ig volt ő a kapitány, gyakorlatilag istenként tisztelték. A külföldi edző után viszont hazait választottak (Lagerbäck mellett dolgozott) Heimir Hallgrímsson személyében, aki részmunkaidőben fogorvosként is tevékenykedik.

Matus Sándor, az izlandi Thor Akureyri kapusa már 2015-ben azt mondta, hogy a labdarúgás népszerűbb lett, mint a kézilabda, pedig az régóta világszínvonalú. A fejlődésben kiemelte az állam szerepét és azt az anyagi ráfordítást, amit remekül használtak fel.

Egy évvel ezelőtt a Nemzeti Sportnak Tómas Thór Thórdarson, az izlandi Visir.is újságírója a következőket mondta:

„Nyolcvan izlandi profi labdarúgót tartunk számon, akik külföldre tudtak igazolni, légiósként keresik a kenyerüket. Továbbá könnyen lehet, hogy a lakosság számarányához viszonyítva nálunk a legeredményesebb az edzőképzés Európában. A gyerekek négy-öt éves korban kezdenek el futballozni, és rögtön UEFA-licences edzők foglalkoznak velük. Kulcskérdésnek tartom, hogy már nagyon fiatal korban is megfelelően képzett szakemberek dolgozzanak a jövő generációival.”

Az utánpótlásra vonatkozó részt akár Dárdai Pál is mondhatta volna, de itthon valahogy nem ezen az úton járunk.

Heimir Hallgrímsson, az izlandi kapitány viszont sokkal egyszerűbben közelítette meg a kérdést, mikor a sikeres vb-selejtező receptjére voltak kíváncsiak az újságírók:

„Munkamániások vagyunk!”