Az Arab Liga szerint Izrael háborús bűnt követne el Ciszjordánia bekebelezésével

Az Arab Liga szerint Izrael háborús bűnt követne el Ciszjordánia bekebelezésével

Háborús bűncselekménynek és a nemzetközi jog súlyos megsértésének nevezte az Arab Liga a tagországok külügyminisztereinek csütörtöki videókonferenciáját követően kiadott közleményében Izrael Ciszjordánia annektálására vonatkozó tervét.

"E terv megvalósítása csupán újabb háborús bűnt jelentene azon szörnyű bűnök után, amelyeket Izrael már korábban elkövetett a palesztin nép ellen"

- áll a közleményben.

Ahmed Abul Geit, a Liga főtitkára azt mondta, Izrael kihasználja, hogy a világ a koronavírus-járvánnyal van elfoglalva, és ez alatt akar új helyzetet teremteni a Közel-Keleten.

"Ez a lépés, amennyiben megvalósul, lehetetlenné tenné egy független, szuverén, földrajzilag egységes és életképes palesztin állam létrehozását"

- jelentette ki Rijád al-Máliki palesztin külügyminiszter, leszögezve: az annektálással gyakorlatilag lekerülne a kétállami megoldást a napirendről.

Az Arab Liga az Egyesült Államokat is felszólította, hogy tartsa tiszteletben az 1967-es, hatnapos háború idején elfoglalt területekre vonatkozó ENSZ-határozatot. Egyúttal felszólították a nemzetközi közösséget is, tegyenek lépéseket a térség békéjének és a biztonságának megőrzése érdekében.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a hétvégén jelentette be, hogy Izrael "néhány hónapon belül" kiterjesztheti szuverenitását Ciszjordániára, hangsúlyozva, hogy a januárban Donald Trump amerikai elnök által nyilvánosságra hozott béketerv elismerte Izrael jogait a területre.

A Washingtonban bemutatott béketervet a palesztinok elutasították. Ennek egyik indoka az volt, hogy a terv elismerne több, ciszjordániai területre vonatkozó izraeli követelést, e területeket azonban a palesztin vezetés a jövendőbeli palesztin állam elidegeníthetetlen részének tartja.

Benjámin Netanjahu és korábbi belpolitikai vetélytársa, az ellenzéki Beni Ganz - akik hétfőn állapodtak meg egységkormány létrehozásáról - egyaránt támogatja a Trump-tervet. A megállapodás értelmében a Trump-terv alapján július 1-jén megtörténhet az izraeli szuverenitás kiterjesztése Ciszjordániára.

Izrael Ciszjordániát - a Golán-fennsíkkal, a Gázai övezettel és Kelet-Jeruzsálemmel együtt - az 1967-es háborúban foglalta el, és a nemzetközi jog értelmében hivatalosan azóta sem része Izraelnek, hanem megszállt terület. A palesztinok Ciszjordánia és a Gázai övezet területén tervezik létrehozni államukat.