Izrael bejelentette a "Gázai Bin Laden" halálát, aki a Hamász katonai vezetője volt

Izrael bejelentette a "Gázai Bin Laden" halálát, aki a Hamász katonai vezetője volt

Az izraeli hadsereg először huszonkét évvel ezelőtt próbálta likvidálni Deifet, aki akkor súlyosan megsebesült, de túlélte az akciót.

Életét vesztette két és fél hete az izraeli hadsereg (IDF) rakétatámadásában az iszlamista Hamász terrorszervezet katonai vezetője, Mohammed Deif - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtökön az MTI tudósítása szerint.

Az IDF és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös akciójában július 13-án a légierő célzott rakétatámadása ölte meg Mohammed Deifet, az Izrael elleni október 7-én elkövetett terrortámadás megtervezőjét és katonai parancsnokát, aki az azóta folytatott gázai háborúban az iszlamista fegyvereseket Jahíje Szinuárral, a Hamász gázai vezetőjével együtt irányította.

A bejelentést azután tették, hogy az elmúlt hetekben egyre több bizonyítékot szereztek haláláról, és az elmúlt órákban hozzájutottak egy meg nem nevezett döntő bizonyítékhoz is arról, hogy az ellene végrehajtott merénylet Hán-Juniszban sikeres volt.

"Muhammed Deif mestergyilkos, a 'gázai Bin Laden' 2024. július 13-i meggyilkolása nagy lépést jelent a Hamász katonai és kormányzati szervezetként történő felszámolása és a háború céljainak elérése felé"

- írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter az X-en.

Izrael először huszonkét évvel ezelőtt próbálta likvidálni Deifet, aki akkor súlyosan megsebesült, de túlélte az akciót. Később is többször megpróbálták megölni, összesen hét merényletet élt túl.

Júliusban az izraeli vadászgépek fél napig köröztek a levegőben annál a pontnál, ahol hírszerzési információk alapján felbukkanását várták, és olyan erejű rakétákat vetettek be, melyek nem hagytak esélyt megmenekülésére.

Deif az elsők között csatlakozott a Hamászhoz, és már 1989-ben 16 hónapra letartóztatták az izraeli hatóságok azzal a váddal, hogy a terrorszervezet katonai szárnyában működött.

A börtönben hozta létre az al-Kasszám brigádokat izraeli katonák foglyul ejtésére. Ő tervezte a Hamász alagútrendszerét izraeli területek felé, és a Gázával szomszédos izraeli települések elleni rakétatámadásokat.

2002-ben túlélt egy olyan merényletet, melyben elvesztette az egyik szemét, egyik lábát és karját. Izrael a 2014-es Erős szikla hadműveletben is megpróbálta likvidálni, akkor felesége és fia életét vesztette, de ő túlélte az ellene irányított rakétatámadást.

Több ezren vettek részt Teheránban a megölt Hamász-vezető gyászszertartásán

Ezrek vettek részt csütörtökön Teheránban Iszmáil Haníjének, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom tisztázatlan támadásban megölt vezetőjének államilag szervezett gyászszertartásán.

Jelen volt a teljes iráni politikai elit, köztük Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője és az új elnök, Maszúd Peszeskján, valamint a Forradalmi Gárda parancsnoka, Hoszein Szalami is.

A halottakért szóló imát Hamenei mondta el Haníje és vele együtt életét vesztő testőre palesztin zászlóval borított koporsója előtt.

A jelenlévő tömeg "Halál Izraelre!" és "Halál Amerikára!" jelszavakat skandált Haníje és a Gázai övezetet irányító Hamász, valamint az Izraellel szembeni ellenállás támogatására.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, hogy súlyos csapásokat mértek az ellenségekre, konkrétan említve Fuad Sukr Hezbollah-vezető előző napi bejrúti likvidálását, de a teheráni támadásról nem beszélt.

(Címlapkép: Izraeli harcjárművek sorakoznak a Gázai övezet és Izrael déli részének határán 2024. július 2-án. MTI/EPA/Abir Szultan)