Február 17-én találkozik Budapesten Orbán és Jair Bolsonaro

Február 17-én találkozik Budapesten Orbán és Jair Bolsonaro

Jair Bolsonaro brazil elnök február 17-én tesz hivatalos látogatást a magyar fővárosban - írta meg a 444.

A brazil elnök az elmúlt időszakban elsősorban a koronavírus oltásokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek terjesztése miatt került be a hírekbe: egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta például, hogy a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét. A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája ezért vizsgálatot rendelt el decemberben az elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére.

Orbán Viktor korábban a kevés európai állami vezető egyike volt, aki személyesen is részt vett Bolsonaro elnöki beiktatásán 2018. január 1-jén. A két politikusban az is közös, hogy mindketten komoly kihívás elé néznek az idei évben, hiszen mindkét országban választásokat tartanak 2022-ben. Bolsonaro egy friss felmérés szerint az elnökválasztás második fordulójában súlyos vereséget szenvedne a korábbi elnök, Luiz Inácio Lula da Silva ellen: 37-63 % arányban veszítene a jelenlegi elnök, ha most tartanák a választásokat.

Mozgalmas februárja lesz tehát a magyar miniszterelnöknek, mivel ahogy az Alfahíren is beszámoltunk róla, február 1-jén Moszkvába utazik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalni Paks 2-ről, a hosszútávú gázszerződésekről, valamint a Szputnyik V-vakcina magyarországi gyártásáról.