A választók szerint Jakab Péter az ellenzéki összefogás vezetője

A választók szerint Jakab Péter az ellenzéki összefogás vezetője

A Blikk című lap megszavaztatta olvasóival, hogy véleményük szerint ki az ellenzéki összefogás valódi vezetője. Mint ismert, az ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés, hogy az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson.

Az ellenzéki pártelnökök vasárnapi döntése arról szólt, hogy mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és immár közös listával indulnak 2022-ben.

A Blikk a vasárnapi döntés után szavazást indított arról, hogy ki lehet az ellenzéki összefogás valódi vezetője. A voksoláson a legtöbb szavazatot Jakab Péter, a Jobbik elnöke kapta (48%).

.

Néhány héttel ezelőtt az Azonnali című lap szintén megszavaztatta az ellenzéki összefogás esetleges vezetőjét, ahol szintén a Jobbik elnöke lett az első.

Jakab Péter a hétvégi döntés után egyébként elmondta, hogy a Jobbik az utolsó pillanatig kivárt a döntéssel, ugyanis garanciákat akartak kapni arra, hogy a közös lista nemcsak egy hatalomtechnikai eszköz, amivel leváltják a kormányt és valami régi visszajön, hanem a belépő egy jobb Magyarország felé vezető útra.