Jakab: Márki-Zay megbuktatta az ellenzéket

Jakab: Márki-Zay megbuktatta az ellenzéket

Jakab Péter szerint Márki-Zay Péter nem leváltotta az ellenzéket, hanem megbuktatta azzal, hogy meggondolatlan dolgokat mondott a kampányban.

A Jobbik elnöke köszönetet mondott minden jobbikosnak, aktivistának, szavazószámlálónak a rengeteg munkáért, és büszkeségének adott hangot amiatt, hogy a hat párt be tudta temetni azokat az árkokat, amik korábban megosztották őket.

„Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg, és tetemes ellenzéki előnyt. Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett. Talán a kevesebb, és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, ő leváltja az ellenzéket: valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta.”

- fogalmazott.

Nekünk most innen kell felállni, de fel fogunk állni, mert soha nem adjuk fel! – jelentette ki, hozzátéve, a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell; az összefogásnak ugyanis nincs alternatívája, ez az önkormányzati választáson bebizonyosodott.

„Készülünk kell, mert jó eséllyel az Orbán-kormány nem húzza ki a következő négy évet, rájuk fog omlani az a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő a temérdek lopással, a magyarok szegénységbe taszításával, a Nyugattal való szakítással és az oroszok előtti hajbókolással.”

- mondta. Jakab szerint fel kell készülniük, hogy ha a helyzet úgy hozza, és a megszorítások miatt a népharag elsöpri ezt a rezsimet, akár egy hónap, akár fél év, akár egy év múlva, „mi ott álljunk, és átvegyük az ország irányítását – de már Márki-Zay Péter nélkül”.