Saját egyesületének adott 35 millió forintért tanácsot Járóka Lívia cége

Saját egyesületének adott 35 millió forintért tanácsot Járóka Lívia cége

Hadházi Ákos, független országgyűlési képviselő adatigényléssel fordult Járóka Líviához, a Fidesz Európai Parlament (EP) képviselőjéhez, mert állítása szerint a roma politikus nem tud elszámolni azzal a 35 millió forint közpénzzel, amit a cigányok felzárkóztatására kellene költeni.

Korrupció infóján azt közölte, hogy Járókának két saját alapítású egyesülete is van, az Európai Fiatalok Együtt a Sportért Sportegyesület, valamint a Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület, amelyek éveken keresztül mindössze évi pár százezer forintos bevétellel rendelkeztek. 

2016-ban azonban hirtelen 10+25 millió forintot kapott a kormánytól. 10 millió forintot roma futballista fiatalok részére, 25 milliót pedig nehezen meghatározható tanácsadási feladatokra.

Hadházy Ákos szerint, Járóka Líviának van egy jelenleg kényszerfelszámolás alatt álló egyszemélyes tanácsadó cége, a J.L.R. Consulting Kft. Ez a tanácsadó cég azonban Hadházy szerint csak magának, azaz, Járóka Líviának ad tanácsokat éppen annyi pénzért, amennyi az állami támogatás volt. Egészen pontosan 34 743 000 forint értékben.

A független ellenzéki képviselő úgy vélte, azt, hogy Járóka Lívia egyesülete a saját maga egyszemélyes “tanácsadó” cége számára utalta át a pénzt, (elsikkasztotta) egyelőre csak feltételezés, ami addig nem cáfolható, amíg a képviselőnő nem küldi meg, hogy az egyesület mire költötte a 10+25 millió forint támogatást.

Hadházy Ákos szerint a roma futballra szánt 10 millió forint támogatásra egy kormányrendelet is hivatkozott “Farkas János program” néven, de a képviselő hangsúlyozta, ilyen program nem létezik, soha nem is létezett, létezik viszont egy Farkas János alapítvány, amihez viszont Járóka Lívia úgynevezett egyesületének semmi köze.

Frissítés:

Járóka Lívia az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: Hadházy Ákos állításai minden valóságalapot nélkülöznek. "Állításai személyemen kívül a családtagjaimat, a programban résztvevő diákokat, családjaikat és pedagógusainkat, valamint az általam képviselt roma közösség tagjait is mélyen sértik, amiért jogi úton kívánok elégtételt venni" - tette hozzá.

A Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesület (JALTE) szervezet és a Farkas János Program működési költségeivel átláthatóan és részletesen elszámolt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindkét programot külön ellenőrzés alá vonta.

A JLR Consulting Kft. és a JALTE Farkas János Program között semmi fajta kapcsolat nincs. A kft. bevételi forrása alapvetően építőipari tevékenység volt az adott évben - ismertette a fideszes képviselő.