Jakab Zsuzsanna felidézte: a régióban már hosszú ideje alacsony a fertőző betegségek gyakorisága, mert a védőoltásoknak köszönhetően sikerült megfékezni például a járványos gyermekbénulást, ami "egyes közel-keleti országokban ma is járványos méreteket ölt". A regionális igazgató szerint attól várhatóan nem kell tartani, hogy olyan betegségeket hurcolnak be a menekültek Európába, mint az ebola vagy a súlyos légzőszervi betegség, a SARS, a migránsok ugyanis jellemzően nem azokról a területekről érkeznek, ahol ezek jelen vannak. Ennek ellenére a WHO Európai Központja folyamatos kapcsolatot tart az afrikai és a közel-keleti irodával, hogy időben megakadályozzák a fertőző betegségek esetleges terjedését - tette hozzá.
Jakab Zsuzsanna a Napi Gazdaságnak azt is elmondta: az illegális migráció egészségügyi hatásait kiemelt témaként kezelik majd a világszervezet szeptemberre tervezett miniszteri konferenciáján.