Feleslegesen szórjuk el a milliárdokat? Juncker lemondhatott a kvótáról

Ismert, hogy Juncker szerda reggel az Európai Parlamentben elmondott beszédében pozitív jelzéseket adott annak tekintetében, hogy a migránskvóták csakis önkéntesek lehetnek és azokat nem lehet a tagállamokra rákényszeríteni. Emellett arról is beszélt, hogy nem lehet Európai Egyesült Államokat építeni a nemzetek eljelentéktelenítésével.
 
"Jóllehet, bár Jean-Claude Juncker az utóbbi időben nem sok jelét adta hazánk iránti szeretetének, pozíciójához sehogy sem illő viselkedésével pedig gyakran megbotránkozást vált ki, úgy gondoljuk, hogy amennyiben a fenti mondatok, valamint a gazdasági és védelmi együttműködésre vonatkozó gondolatok mögött valód szándék áll, az Magyarország számára előnyös tárgyalási alap lehet" - írja Gyöngyösi a beszédről.
 
A Jobbik reméli, hogy a Juncker-beszéddel elindult folyamatra a holnap megkezdődő pozsonyi EU-csúcs további garanciákat nyújt majd, annál is inkább, hiszen tavasszal még migránsonkénti 250 ezer eurós, azaz közel 78 millió forintos bírsággal fenyegetett meg Brüsszel minden kvótát elutasító tagállamot. 
 
A Jobbik meggyőződése azonban, hogy az Unió magas rangú vezetőjének szavait komolyan kell mérlegelni és fel kell vetni a Fidesz felelősségét abban, hogy nem kizárt, hogy október 2-án egy okafogyott népszavazásba hajtják az országot több milliárd forint közpénz elpazarlását követően.
 
Az ellenzéki párt emlékeztet rá, hogy javaslatuk szerint már tavasszal olcsó, gyors és megnyugató védelmet lehetett volna nyújtani Magyarországnak egy alkotmánymódosítással, szemben a Fidesz által szorgalmazott lassú népszavazási folyamattal, amelynek érvényessége is kétséges, tekintve, hogy több, mint négy millió érvényes szavazat szükséges az eredményhez.
 
A Jobbik felszólítja Orbán Viktort miniszterelnököt, hogy amennyiben az EU eláll a kötelező kvótáktól, miközben a kormány milliárdos hazárdjátékot játszik az ország jövőjével, akkor vállalja a politikai felelősséget és október 2-a után nyújtsa be lemondását - zárul Gyöngyösi közleménye.