Jobb szektor: lehet, hogy megkínoztunk rendőröket

Míg az ukrán hatóságoknak nem nagyon akaródzik sikerülni, addig egy tévéstáb minden probléma nélkül megtalálta az elméletben égen, földön keresett Jobb Szektorhoz tartozó munkácsi lövöldözőket.

A Novini Zakarpattya számolt be a Hromadske által készített interjúról. A tv riportereit a munkácsi lövöldözésbe került Jobb Szektor harcosai keresték fel. Kamerára vették az interjút, állításuk szerint az ATO-övezetben. A felvételen négy harcos látható. Előtérben Roman Sztojka, a már jól ismert munkácsi lövöldözők vezetője és Artur Kerimov, a helyettese, aki szintén részt vett a három halálos áldozattal járó ámokfutásban. Beszámolójuk szerint 12 napig bujkáltak a Kárpátokban, aztán akadály nélkül az ország keleti részébe jutottak.

Sztojka nem árulta el, hogy pontosan mennyien voltak, de állítása szerint az Antaresz komplexumnál lövöldözés volt, és azért szakadtak félbe a tárgyalások Mihajlo Lanyo képviselővel, mert egy mesterlövész lőtt rá a tetőről. Továbbra is ragaszkodik ahhoz az állításhoz is, hogy azon a helyszínen, ahol lövöldözésbe kerültek a rendőrökkel, 100-200 ember várt rájuk. Tehát csapdába csalták őket.

A Jobb Szektor harcosai közül ketten haltak meg, öten megsérültek. „Nem tudom megnevezni őt. Az egyiket rögtön ott hagytuk, mert még a helyszínen meghalt. Ő a barátom volt, Ruszlan (Ruszlan Ignatolja, katona nevén Puh – Hromadske). A másikat nem nevezhetem meg. Meghalt. A katonai hagyományoknak megfelelően eltemettük az erdőben. Ha Isten úgy akarja, akkor visszatérünk és újratemetjük. A rokonait értesítettük, hogy hol van, és mi van vele” – mondta Sztojka.

Állítása szerint azért ment felfegyverzett csapatával a megbeszélésre, mert Novorosszijában körözik őket, ez egyenlő a halálos ítélettel. „Én csak a saját biztonsági őreimmel és a helyettesemmel mentem” – mondta Sztojka. Az elmondása szerint könnyen eljutottak az ország keleti részére, és még a rendőrök is ellenőrizték őket.

    „Egyenesen a rendőrre néztem és mosolyogtam, aztán tovább mentünk”

– mondta Sztojka megjegyezve, hogy civil ruhában volt és Ukrajna népe segített nekik. Hogy pontosan hogyan segített nekik a nép, arról már nem akart beszélni, mert egyszer még haza akar térni Kárpátaljára.

„Nemrég a Belaja Kamenka és Sztaroignatovka települések környéki harcokban vettünk részt. 12 napos hadjáratunk volt… Van egy halottunk abból a csoportból, amely Munkácson volt. Ő a barátom, Bizon. Nem fogok beszélni a másikról. Ő kómában fekszik” – mondta Sztojka.

Az újságírók a fegyverekről is kérdezték őt. Kiderült, hogy a terepjárón látható gépfegyver az övék volt, és hogy ezek a fegyverek Kárpátalján maradtak, „a béke és a nyugalom” megőrzése érdekében. „Nem akarom odaadni azokat, és nem is fogom, mivel harcban szereztük őket” – mondta Sztojka.

"A rendőrök megkínzása lehet, hogy volt"

A nacionalista szervezet tagja a múltbeli bűnügyeiről is beszélt. „Nem ültem börtönben. A különféle elítélésemmel kapcsolatban nem tudok értelmes választ adni, mivel az utóbbi néhány évben olyan helyzetben vagyok, hogy alig vagyok otthon. Nem tudom pontosan megmondani magának, hogy loptam, elvehettem ikonokat valamilyen értetlen embertől, és átadhattam azt a zárdának. Lehetségesnek tartom ezeket az eseteket, de nem fogok erről beszélni. Megengedem, hogy feltételezzék ezt a lehetőséget, de én erről sem fogok beszélni és megerősíteni sem fogok semmit. Rendőrök megkínzása lehet, hogy volt” – mondta Sztojka.

„Ha az állam engem, a trizub tagját, a hazafit, nacionalistát terroristának nevez, akkor csak azt mondhatom, hogy kapott egy terroristát. És kész” – fejezte be Sztojka az interjút.

Annyira keresik a Jobb Szektor, hogy épp most képzik ki őket

A Jobb Szektor 5. zászlóaljának Csornij becenevű parancsnoka azt a bejelentést tette, hogy a Jobb Szektor az SZBU egyik alegysége lesz – írja a Vesztyi. A szavaiból kiderül, hogy az új státusznak köszönhetően törvényes fegyvert, fizetést és azt a lehetőséget kapják, hogy az ATO-övezetben tartózkodjanak huzamosabb időn keresztül. Mielőtt szolgálatba állnának, mindegyiküket tesztelni fogják, amelyen belül pszichológiai vizsgálatnak is alávetik őket.

Mint ismert, júliusban Munkácson egy sportlétesítménynél a Jobb Szektor szélsőséges, soviniszta szervezet fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között robbant ki tűzharc. Mindent elárul az ország működéséről, hogy nemcsak valódi felelősségre vonás nem történt, de - a fenti hír tükrében - még magasabb szintre emelik a szervezetet.