Jobbik: Mi arra figyelünk, hogy Orbán Viktor mit tesz

Jobbik: Mi arra figyelünk, hogy Orbán Viktor mit tesz

A miniszterelnök nyilatkozatait azóta nem lehet komolyan venni, amióta elmondta, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok” – emlékeztet az ellenzéki párt az orbáni szavahihetőségre.

Mi arra figyelünk, hogy Orbán Viktor mit tesz – jelezte pénteki közleményében a Jobbik-Konzervatívok. Az ellenzéki párt a miniszterelnök reggeli rádióinterjújára reagálva emlékeztetett:

A miniszterelnök nyilatkozatait azóta nem lehet komolyan venni, amióta elmondta, hogy „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”, tehát a kettő, szó és tett egymástól elválik. Ez pedig valójában azt jelenti, hogy amit mond, az nem felel meg a valóságnak, tehát nem mond igazat. Ezt látjuk a mai nyilatkozataiban is.

Azt mondja, hogy a magyar kormány békepárti, miközben a napnál is világosabb, hogy valójában éppen annyira békepárti, mint amennyire a béke pártján állt a Moszkva által 1945-ben megfogalmazott „béketábor” doktrína, amely színtisztán a zsarnoki Szovjetunió birodalmi érdekpolitikája volt. Orbán Viktor éppen tavaly ilyenkor mondta azt a pápának, hogy Putyin május 9-én véget vet a háborúnak. Nos, azóta eltelt egy év, amely nem igazán bizonyítja Orbán háborús szakértői talentumát

– mutatott rá a konzervatív párt, úgy folytatva: A kormányfő most az mondja, hogy „ki kell állni a nemzetek Európája mellett”, de valójában arról van szó, hogy az Orbán-kormány több éve szisztematikusan, Moszkva érdekeinek megfelelően gyengíti az Európai Uniót. Míg más volt szocialista tagországok kormányai elkötelezettek az európai integrációban, addig a magyar kormány hintapolitikát folytat. Így míg más volt szocialista tagországok munkavállalói közeledtek az európai életminőséghez, addig a magyarok – a rendszerváltás egyedüli veszteseiként – egyre inkább leszakadnak fizetéseikben az európai átlagtól.

Emlékeztetnénk a miniszterelnököt, hogy bennünket, magyarokat és a szabadságunkat a történelmünk során nem egyszer az orosz csizmák taposták el

– idézték fel a történelmi párhuzamot.

Orbán azt mondja, hogy marad a rezsicsökkentés. De ez is egy hazugság, hiszen a magyarok kvázi minden más európai ország állampolgárainál többet fizetnek az energiáért. Egy normális országban egy ilyen ellentmondás elképzelhetetlen lenne

– világított rá a Jobbik.

A Jobbik-Konzervatívok szerint a magyar miniszterelnöknek ideje lenne visszatérni a valóságba és a tettek mezejére, és végre tenni valami érdemlegeset a magyar bérek rendezésének érdekében, hogy a magyar munkavállalók ne keleti béreket kapjanak – miközben nyugati árakon kell vásárolniuk.

Normális Magyarországot, normális béreket!

– zárta sajtóközleményét az ellenzéki párt.

Címlapkép: Orbán Viktor, mellette Semjén Zsolt. (Béli Balázs/Alfahír)