Ha a javaslatot elfogadnák, egészséges közéleti verseny alakulhatna ki, ahol az újabb és újabb politikai generációk számára is tér nyílna a „normális és tehetségalapú előrejutásra”, valamint csökkenne a korrupció és a hatalmi visszaélés esélye
- mondta el sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese.
Javaslatunk erősítené azt a polgári demokráciát, amelyet véleményünk szerint a magyar emberek megérdemelnének a 21. században egy európai uniós tagállamban – fogalmazott.
A politikus kiemelte: „az egypárti túlhatalom ellen” fellépő indítványuk illeszkedik a Jobbik azon, korábban már benyújtott javaslatcsomagjába, amellyel
- közvetlenné tennék a köztársasági elnök választását,
- eltörölnéka győzteskompenzáció intézményét,
- valamint az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötnék a szavazati jog gyakorlását.
Brenner Koloman hangsúlyozta: a miniszterelnöki poszt betöltéséhez kapcsolódó időkorlát pártja régi javaslata, amelyet akár a „drogpandémiával” kapcsolatos Alaptörvény-módosítással együtt is be lehetne cikkelyezni.