Jobbik: sorra buknak a fideszesek, nem csak politikusként, emberként is

Jobbik: sorra buknak a fideszesek, nem csak politikusként, emberként is

"Fejétől bűzlik a hal. Ez a Fidesz igazi arca" - jelezte az ellenzéki párt, amely a mandátumáról frissen lemondó, párttagságától is búcsúzó Győrffy Balázs nővel szembeni ittas erőszakoskodására reagált.

Úgy tűnik, a Fidesznél szeretik fitogtatni erejüket a kiszolgáltatottakkal szemben:

volt itt kormánynak kampányoló karateedző, aki gyermeket bántalmazott, aztán Pócs János országgyűlési képviselő, aki az ő oldalára állt a gyermek védelme helyett, volt pedofilsegítőnek kegyelmet adó köztársasági elnök és EP-képviselő, aztán önkormányzati bérlakásban bújtatott, kisfiúkat erőszakoló fociedző. Most pedig Győrffy Balázs EP-képviselő vert meg egy nőt. És hány esetről nem tudni még, amit ráfogtak egy-egy vak komondorra

- ezzel az átfogó és beszédes felsorolással reagált a Jobbik arra a kormánypártokra nézve kényes botrányra, hogy részegen bántalmazott egy nőt a Fidesz EP-képviselője. Győrffy minden posztjáról azonnal lemondott, és a Fidesz is kizárta soraiból. Úgy látják, hogy sorra buknak a fideszesek, nem csak politikusként, emberként is.

Az ellenzéki párt hozzátette: "Meglepődtünk? Nem. Fejétől bűzlik a hal. Ez a Fidesz igazi arca, mindegy, milyen gyorsan szabadulnak az övéiktől" - emelték ki.

"Amíg a hatalmukkal visszaélő, gyengébbeket alázó, romlott, nem mellékesen pedig egy országot kizsákmányoló politikusok vezetik az országot, addig nekünk, jobbikosoknak dolgunk van!"

- zárul a Jobbik csütörtöki közleménye.

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök (k), Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (b) és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke (j) 2024. április 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd