Jobbik: az állam vállalja az ingyenes gyermekétkeztetés finanszírozását!

A nemzeti párt támogatja a jogosultak körének bővítését, de követeli a közétkeztetés finanszírozásának a rendezését.

Hegedűs Lorántné rámutatott, hogy jelenleg csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak étkezhetnek ingyen, vagyis arra a családokra vonatkozik, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 37 ezer forintot. Ezen feltételnek 93 ezren felelnek meg. 2016 januárjától azonban minden olyan gyerek térítésmentesen kapná az ételt, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének a 130 százalékát, azaz kb. 89 ezer forintot.

„Eddig 50 százalékos kedvezményt kaphattak a három vagy több gyermekes családok csemetéi, vagy a tartósan beteg gyermekek egészséges testvérei is, ezentúl viszont ők is ingyen ehetnek majd” – ismertette a jobbikos képviselő. Hozzátette: továbbá 2012. szeptember 1-jétől a kötelező óvodáztatás miatt eleve jóval többen fognak óvodába járni, és így az ingyen étkeztetésben részesülni. A változás után 335 ezer gyermek enne ingyen, ez pedig évente 18 milliárd forint többletforrást igényelne.

A Jobbik aggodalma szerint ezt a többletet a kormányzat jórészt az önkormányzatokkal fizettetné meg. Hegedűs Lorántné szerint ennek az lenne a következménye, hogy bár lenne ingyen ebéd, „de ez híg, rántott leves lesz, só nélkül, minden nap”, mivel mást nem tudnak majd kigazdálkodni. 

„Ha a szülők minőségi étkeztetést akarnak biztosítani a gyermekeiknek, akkor nekik kell majd bevinni a gyümölcsöt, a zöldséget, a húskészítményeket és a tejbegrízeket”

– mondta a képviselő. Hegedűs Lorántné úgy véli, hogy az önkormányzatok települési adót vetnek majd ki, hogy legyen bevételük, amivel meg tudják finanszírozni ezeket a plusz kiadásokat.

„Úgy gondoljuk, hogy a korán kelő, keményen dolgozó kisember, illetve annak a gyermeke fogja végső soron megfizetni annak a kárát, amit korrupt és keményen hazudozó politikusok rossz döntéseikkel fognak okozni”

 – szögezte le a jobbikos politikus.

A Jobbik támogatja a jövedelmi korlát emelését, és így a jogosultak körének a bővítését, de követeli a közétkeztetés finanszírozásának a rendezését, a 18 milliárd forintos többletigényt ne az önkormányzatokkal fizetessék meg, hanem vállalja át az állam, valamint a jogosultság megállapításánál kérjenek előzetes jövedelemigazolást a visszaélések kiküszöbölése és a szigorú szankcionálás érdekében.