Jobbik: megint becsapta a Fidesz a kistelepüléseket

Hegedűs Lorántné sérelmezti, hogy hétfőn a kormánypártok nem vették napirendre a kistelepülési polgármesterek illetményének emeléséről szóló javaslatot.

A képviselő emlékeztet rá: a múlt héten azonos tartalmú indítványukat azzal az indokkal utasították el a szakbizottság ülésén, hogy ezen a héten egy fideszes országgyűlési képviselő által beterjesztett törvényjavaslattal fogják rendezni a kérdést.

Hegedűs Lorántné szerint az aprófalvak és a kistelepülések polgármesterei szégyenteljesen kevés illetményt kaphatnak „azért az igen sok felelősséggel járó munkáért, ami sok esetben egész napos szolgálattal jár”. A képviselő úgy véli, a jelenlegi törvényi előírások szerint előfordulhat, hogy egy helyi vezető kevesebb juttatást kap, mint az általa foglalkoztatott közmunkás.

Egyértelmű, a kistelepülések a kormányzattól csak üres ígérgetést és hazudozást kapnak valódi megoldás helyett – fogalmaz közleményében az országgyűlési képviselő. Hozzátette:

"az állami fejlesztési lehetőségek megtagadása, az erőszakos centralizálás, az önkormányzati hivatalok felszámolása mind-mind azt a kormányzati politikát szolgálják, amellyel évezredes településhálózatunkat kívánják felszámolni."

A Jobbik egy életképes vidékben látja Magyarország felemelkedésének zálogát, így a párt újra benyújtotta korábbi javaslatukat a kistelepülési polgármesterek illetményének rendezése érdekében.

"Bízunk abban, hogy elszánt és hajthatatlan törekvésünk végre érdemi megoldást hozhat"

- közölte Hegedűs Lorántné.