Se a Fideszt, se az MSZP-t nem érdekli, hogy az ország belefullad a drogokba

Nem csoda: a szocialisták már kiszálltak a versenyből, a kormány pedig csak letagadni tudja a bajt.

Rig köszönetet mondott Zacher Gábor toxikológusnak, aki az összejövetelen mélységében ismertette a jelenlegi magyar kábítószerhelyzetet.

A jobbikos honatya nem lepődött meg azon, hogy a szocialisták távol maradtak a kezdeményezéstől, mint fogalmazott:

"Ők már magát a kormányváltást is feladták, egy összeomló MSZP nem hiszem, hogy túl sok szakmaiságot tudott volna belevinni ebbe."

Sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz és a KDNP sem vette komolyan a pártpolitikán túlmutató egyeztetést, így csak két olyan felelős párt maradt, akiket érdemben foglalkoztat a vészhelyzet megoldása: a Jobbik és az LMP.

Rig Lajos elmondta:

elsősorban nem jogi szabályozásra van szükség a krízis megoldásához, hanem társadalompolitikai megoldásra.

Ennek oka, hogy ma Magyarországon

leginkább a dolgozói mélyszegénységben élők azok, akiket veszélyeztet a kábítószer-fogyasztás, ez 3 és fél millió embert jelent.

A jobbikos politikus szerint, ha hazánkban sikerülne felszámolni ezt a társadalmi jelenséget, és 28 százalékról az uniós szintre, akár 5 százalék alá vinnénk a szegénységben élők arányát, akkor az legalább a probléma egy részét megoldaná.

A képviselő elgondolkodtatónak nevezte azt is, hogy a 17-18 éves fiatal fogyasztók közül minden ezerből 300 kórházba kerül, ahol az életéért vívnak harcot az orvosok.

Rig szerint a kormány által kialakított, és uniós pénzekkel fölöslegesen kitömött Egészségfejlesztési Irodák jelenlegi rendszere is csődöt mondott, hiszen képtelen gátat szabni az egyre terjedő drogfogyasztásnak, a Jobbik pedig a jelenleginél nagyobb szerepet szánna nekik a prevencióban.

Elmondta: a Jobbik és az LMP - a jövő nemzedékek védelme érdekében - közös javaslatot fog kidolgozni a probléma kezelésére.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=jaAqjzY3GdI&feature=youtu.be]

Veszélyesebb, mint bármilyen a Soros-terv: Budapestet és a magyar vidéket is elemésztik a dizájnerdrogok

Míg az emberek egy része a nemlétező Soros-tervtől, vagy magától a Soros-sátántól retteg, addig Magyarországot szép lassan felzabálják az ótvar kannásboroknál is olcsóbb dizájnerdrogok. Nem csak a 168 Óra cikkéből derül ki, hogy a kormánynak semmiféle stratégiája nincs a helyzet kezelésére, elég, ha visszagondolunk az elmúlt félév kegyetlen bűneseteire, vagy csak nyitott szemmel járunk az utcán, és nyilvánvaló lesz, mennyire nem kezeli a Fidesz hazánk egyik legsúlyosabb problémáját.