Jobbik: Továbbra sem érezhetik biztonságban magukat a budapestiek

A Jobbik kedden kiadott közleménye szerint viszont a pintéri „kéthetes rend” ötödik évében még mindig igen vegyes képet mutatnak a budapesti bűnözési statisztikák. Tokody Marcell Gergely, a Jobbik fővárosi képviselője azt írta, ugyan örvendetesnek tartják, hogy a közterületi jelenlétet fokozzák és a jövőben is fokozni kívánják, ugyanakkor úgy vélik, hogy az állampolgárok biztonságérzetében nem következett be az a jelentős javulás, amit vártak.
 
A BRFK átlagos reakcióidejének 38 percről 29 percre szorítása eredmény ugyan, azonban mivel ez egy átlag, vannak esetek, amikor perceken belül megjelenik a rendőr, ezzel együtt viszont előfordul, hogy a budapestiek órahosszat várnak az intézkedésre - figyelmeztetett a jobbikos képviselő. "Rendőrfőkapitány úr kérdésemre adott válaszában elmondta, hogy a kiérkezésig eltelt idő az egy órát nem haladhatja meg, mi azonban az egy órás várakozási időt is elfogadhatatlanul hosszúnak tarjuk" - tette hozzá.
 
Tokody Marcell Gergely közölte: Továbbra is várják, hogy a budapestiek mindenütt biztonságban érezhessék magukat, különös tekintettel arra, hogy a Fidesz által 2010-ben erre meghirdetett két hét száznál is többször eltelt már.