Biden: győzött a demokrácia

Biden: győzött a demokrácia

Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül - mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával azután, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson, tájékoztat az MTI. 

Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta formalitásnak számító elektori szavazáson.

A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani

 

- fogalmazott a leendő elnök.

Donald Trump azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott, többet, mint Trump.

2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillarry Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy "tiszteletteljesen azt javasolja" Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.