Biden szerint meg kell védeni az abortuszhoz való jogot

Biden szerint meg kell védeni az abortuszhoz való jogot

Joe Biden amerikai elnök kedden arra kérte az Egyesült Államok választópolgárait, hogy "védjék meg az abortuszhoz való alapvető emberi jogot" a novemberi félidős kongresszusi választások során, ha az amerikai legfelsőbb bíróság időközben eltörölné a művi terhességmegszakítást legalizáló 1973-as ítéletét.

Az MTI beszámolója szerint a szóban forgó bírósági döntés teszi lehetővé az Egyesült Államok területén a terhesség mesterséges megszakítását azt megelőzően, hogy a magzat az anyaméhen kívül is életképessé válna, vagyis a terhesség 24. és 28. hete közötti időszakban.

A Politico hétfőn hozta nyilvánosságra az alkotmánybíróságként működő washingtoni taláros testület egyik konzervatív tagjának, Samuel Alito bírónak tulajdonított, nem nyilvános, de kiszivárgott 98 oldalas véleményét, amelyben az abortuszhoz való általános jog eltörlése mellett érvel.

A demokrata párti Joe Biden kijelentette: "törvényeink stabilitása megköveteli", hogy a legfelsőbb bíróság ne törölje el az 1973-as Roe kontra Wade perben hozott, jogi precedenst jelentő korábbi ítéletét. Hozzátette: azon fog dolgozni, hogy az abortuszhoz való jogot külön szövetségi jogszabályban kodifikálja az amerikai kongresszus.

Az amerikai elnök leszögezte, hogy a Fehér Ház egyelőre nem tudott megbizonyosodni a kiszivárgott dokumentum valódiságáról, ugyanakkor a kormányzat próbál minden lehetőségre felkészülni, ami a hivatalos és végleges bírósági döntést illeti.

"Meggyőződésem, hogy a nők választáshoz (abortuszhoz) való joga alapvető jog" - áll Biden elnök közleményében, hozzátéve, hogy ha a legfelsőbb bíróság eltörli a művi terhességmegszakítást legalizáló 1973-as ítéletét, a választott kongresszusi törvényhozóknak kell megvédeniük a nők abortuszhoz való jogát, és a választóknak novemberben ezt figyelembe véve kell szavazniuk.

John Roberts főbíró, a taláros testület elnöke helyi idő szerint kedd késő délelőtti közleményében elismerte, hogy a Politico cikkében közzétett dokumentum eredeti és hiteles, de nem a végleges változat. Hozzátette: a szöveg nem tükrözi a bíróság egyetlen tagjának sem a végleges véleményét a kérdésben. Roberts főbíró hangsúlyozta, hogy utasította a legfelsőbb bíróság biztonsági főnökét, hogy indítson nyomozást a kiszivárogtatással kapcsolatban, amely súlyos visszaélés a bíróság bizalmával. 

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}