Jóváhagyták a görög mentőcsomag következő részletét

A megállapodás létrejöttéről a szerda hajnalban véget ért, 11 órás brüsszeli tanácskozás után számolt be újságíróknak Jeroen Dijsselbloem, az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület, az eurócsoport elnöke. Közölte, hogy 7,5 milliárd eurót már június második felében felszabadítanak Görögország számára.

Az elkövetkező hónapokban utalják át az összeg fennmaradó részét, annak függvényében, hogy Görögország hogyan teljesíti az általa vállalt kötelezettségeket.

A megállapodás nyomán a súlyos adósságválságba süllyedt dél-európai ország kifizetheti az Európai Központi Banknak (EKB) és az IMF-nek a júliusban lejáró követeléseket. Elemzők szerint a görög parlament által vasárnap elfogadott újabb megszorító intézkedéscsomag kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy Görögország megkaphassa az újabb részletet.

Dijsselbloem úgy fogalmazott, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei "nagy áttörést" értek el a szerda hajnalig tartó tárgyalásokon.

Az eurócsoport megerősítette a görög államadósság egy részének átalakítására vonatkozó szándékát. Részleteket nem említve közölte, hogy az eurócsoport megállapodott egy, fokozatosan bevezetendő adósságenyhítő csomagban. Megelégedéssel nyugtázta, hogy az IMF így résztvevője marad a Görögországot segítő hitelprogramnak.

Dijsselbloem szerint az adósságkönnyítésre csak a mostani, 2018. júliusig tartó hitelprogram befejezése után kerülhet sor, és ehhez az Európai Stabilitási Mechanizmus felhasználatlan eszközeit veszik majd igénybe.